NTP-OKA-XX. Óvodákban működő tehetséggondozó műhelyek támogatása c. pályázat
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Az Oktatásért Közalapítvány
Tehetséggondozói Alkuratóriumának
NTP-OKA-XX. kódszámú
„Óvodákban működő tehetséggondozó műhelyek támogatása” című pályázatához
-
A pályázat előzménye
Az 1120/2009. Kormányhatározat III.3. pontja, melyben foglaltaknak megfelelően a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2009/2010 évi cselekvési programjának megvalósítása érdekében az Oktatásért Közalapítvány pályázatot ír ki óvodás korú gyermekek számára kidolgozott programok megvalósítására, és szervezésére.
A kétéves kormányzati cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként jelöli meg:
-
A tehetségsegítő hagyományok őrzését és gazdagítását,
-
A tehetségsegítő programok integrált rendszerének létrehozását,
-
Egyenlő hozzáférés biztosítását a tehetségsegítés területén,
-
A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelését,
-
A tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülését,
-
A tehetség fejlesztését és hasznosulását segítő környezet kialakítását.
-
Pályázat célja,
Jelen pályázat hozzá kíván járulni a 2010/2011.tanév második felében (2011. február 15.- 2011. június 15-ig)az óvodás korú gyermekek számára a tanév folyamán induló tehetséggondozó műhelyek sikeres megszervezéséhez és működtetéséhez, továbbá személyi és tárgyi feltételeinek megteremtéséhez.
Pénzügyi segítséget nyújtani:
- A 2010/2011-es tanév második felében óvodás korú gyermekek számára létrejövő tehetségműhely kialakításának, működtetésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosításához.
- Tehetséggondozási témában felkészült szakemberek megbízásával hozzájárulni a tehetségazonosító és gondozó munka szakmai színvonalának továbbfejlesztéséhez.
- A tehetség műhely kereteiben megvalósítandó komplex vagy projektjellegű fejlesztési program biztosítása a tehetség számára.
-
Rendelkezésre álló forrás
Jelen pályázat meghirdetésekor a tervezett pályázati keret összesen 34.000.000,- FtNTP-OKA-XX. pályázati témakör kiadásaira.
-
A pályázók köre
Hazai jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati, civil, alapítványi, egyházi, magán fenntartású óvodák, közoktatási intézmények.
-
A pályázat kritériumai
- A pályázatot kizárólag óvodás korú gyermekek számára kidolgozott programmal lehet benyújtani.
- A pályázatot tehetségsegítő tevékenység programjára és ehhez kapcsolódó kiadásokra lehet beadni.
- 2010/2011-es tanév II. félévére az összeállított tehetségsegítő tevékenységi köröknek/műhelyeknek legalább 20-30 órás programmal kell rendelkeznie.
- A tehetségműhelybe bevonni kívánt gyermekek száma minimum 10 fő, maximum 15 fő lehet.
- Egy pályázat keretében egy tehetségműhely programjára lehet a pályázatot benyújtani.
- Egy pályázó szervezet legfeljebb két pályázatot nyújthat be. A közalapítvány fenntartja annak a jogát, hogy jelentős túlpályázás esetén egy szervezet egy pályázatát támogassa az esetben is, ha mindkettő kellően színvonalas.
Azok a műhelyek, amelyek az NTP-OKA II., III., II-1, XI-1; XVII pályázatokban támogatást kaptak, ugyanazzal a projekttel csak másik gyermekcsoport számára (a programot, a fejlesztési terveket az új célcsoporthoz igazítva), illetve ugyanazon gyermekcsoport számára csak új programmal pályázhatnak.
-
Pályázat tartalmi követelményei
- A pályázó szervezet rövid bemutatása, különös tekintettel eddigi tehetséggondozó munkájukra
- A tehetséggondozó műhely tehetségazonosító munkájának, a célzott tehetségígéretek körének, a beválogatás módszereinek, az egyéni fejlesztési tervek, módszertan bemutatása.
- A tehetséggondozó munkába bevonni kívánt gyermekek összefogó jellemzése (életkoruk, milyen területen/területeken tartják tehetségígéretnek).
- Tehetségműhely 20-30 órás programjának, céljának, eszközeinek, módszereinek és időkeret felosztásának, valamint a megvalósítás helyszínének, körülményeinek részletes bemutatása az alábbiakat is figyelembe véve:
A programok célja legyen a tehetséges gyerekek egész személyiségének komplex fejlesztése (tehát nem kizárólag az ismeretek növelése), a képességek, a kreativitás, a motiváció, a szociális –együttműködési képességek fejlesztése.
- A tehetséges gyerek erős oldalának fejlesztése.
- A tehetséges gyerek gyenge oldalának fejlesztése (Csaknem minden tehetséges gyereknél van ilyen, s ez akadályozhatja az erős oldal kibontakozását, például alacsony önértékelés, biztonságérzet hiánya, stb.).
- Megfelelő „légkör” megteremtése (kiegyensúlyozott társas kapcsolatok pedagógusokkal, fejlesztő szakemberekkel és a társakkal)..
- Tehetségműhely munkaterve (havi lebontású ütemterv)
- A tehetséggondozást végző, abba bevonni kívánt szakemberek bemutatása.
- Az elvárható eredmények, azok mérésének leírása.
- A tehetségműhely munkájának, eredményeinek kommunikálása, annak publikálása.A fenntarthatóságra, a műhelyben résztvevők további követésére, segítésére vonatkozó tervek.
-
A támogatás területei, támogatandó tevékenységek köre:
- Személyi kiadások# (beválogató/azonosító munka segítése/végzése, tevékenységek vezetése, monitoring vizsgálatok, esetmegbeszélések, a foglalkozások tematikájának kidolgozása/összeállítása, műhelyvezetők honorálására).
- Szolgáltatások költsége (pl. óvodások, szakemberek utazása, szakemberek/előadók díjazása, múzeumbelépők, strandbelépők, bérleti díjak, stb.)
- A pályázó által igénybevett szolgáltatás (pl. egyéni tanácsadás, tanulók pszichológiai vizsgálata/mérése a program befejezését követően, terembérleti díjhoz hozzájárulás, stb.)
- Dologi kiadások, amelyek a foglalkozások megtartását garantálják:
A Pályázat kiírója támogatja továbbá az olyan kiadásokat is, amelyek hitelt érdemlően szorosan a pályázati programhoz kapcsolódnak.
Felhívjuk az óvodapedagógusok figyelmét, hogy a tehetséggondozó műhelymunkában csak az óvodában dolgozó óvodapedagógusok vehetnek részt. (a közoktatási törvény 24.§ 1), 17.§ (1-3.), 16.§ (2) bek. a), 102.§(2) bek. a) szerint.
-
Pénzügyi feltételek
|
Támogatandó modul
|
Pályázható minimum
|
Pályázható maximum
|
|
Tehetségműhely
|
20-30 órás programmal 500.000.-Ft
|
20-30 órás programmal 800.000.- Ft
Amennyiben a pályázó maga is tehetségpont
900. 000.-Ft |
- A támogatás vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, amelyet előfinanszírozással, tételes utólagos elszámolás mellett nyújt a közalapítvány.
- A támogatás összege a pályázat elszámolható összes költségének 100%-a, önrész nem szükséges.
- A pályázatban csak a támogatási időszakot terhelő költségekre vonatkozó számlák számolhatók el!
- A támogatás bruttó összeg, az ÁFA-t tartalmazza.
-
Pályázat formai követelményei
- Hiánytalanul kitöltött, vezető, képviselő által aláírt, lepecsételt pályázati adatlap (megadott formátum).
- A költségvetési táblázat hiánytalan, részletes kitöltése értelmezhető szöveges magyarázattal (megadott formátum).
- Pályázati Program a VI. pontban leírtak szerint az alábbi címekkel:
-
Pályázó szervezet tehetséggondozó munkájának bemutatása
-
A tehetséggondozó műhely tehetségazonosító munkája, módszertana
-
A tehetséggondozó munkába bevonni kívánt óvodások összefogó jellemzése
-
A tehetséggondozó műhely 20-30 órás programja
-
A tehetséggondozást végző szakemberek bemutatása
-
A várható eredmények, azok mérésének leírása
-
A tehetségműhely munkájának, eredményeinek kommunikálására, annak publikálására készített terv.
-
A fenntarthatóságra, a műhelyben résztvevők további követésére, segítésére vonatkozó tervek
-
A tehetségműhely munkaterve
-
A tehetséggondozást végző szakemberek önéletrajza
-
A pályázó szervezet alapító okiratának fénymásolata, a vezető aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
-
A pályázó szervezet három hónapnál nem régebbi, közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányának fénymásolata, a vezető aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
-
Nem költségvetési szerv esetén a pályázó szervezet bírósági bejegyzésének fénymásolata, a vezető aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
-
Pályázati díj befizetését igazoló átutalási bizonylat másolata.
-
A pályázatok benyújtásának határideje: 2011. január 20.
(postai bélyegző végső dátuma)
-
A pályázatok bírálatának tervezett határideje: 2011.február 15.
-
A pályázatok megvalósításának ideje: 2011. február 15. – 2011. június 15.
-
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
-
A pályázati program a tartalmi követelményeknek mennyiben felel meg, annak szakszerűsége, kidolgozottsága.
-
Költségvetés mennyiben reális, érthető, alátámasztott.
-
A program megvalósításában, sikerében közreműködő szakemberek szakmai felkészültsége.
-
A pályázati program kellően a pályázat célját szolgálja.
-
Pályázat érvénytelen, elutasítható, illetve formai hibásnak minősül:
-
Nem felel meg a pályázati kiírásnak.
-
A pályázat során hamis adatot közölnek.
-
Határidő után kerül benyújtásra.
-
Az adatlap kitöltése hiányos.
-
Mellékletek hiányoznak.
-
A pályázónak lejárt határidejű köztartozása van.
-
A pályázó már lejárt határidejű korábbi pályázati elszámolási kötelezettségét nem teljesítette.
-
Pályázati díj
A pályázónak pályázati díjat kell fizetnie az Oktatásért Közalapítvány Magyar Államkincstárnál vezetett számlaszámra történő befizetéssel, száma: 10032000-00288602-00000024. A pályázati díj 8000 Ft.
Kérjük, az átutalás megjegyzés rovatában tüntessék fel a pályázat kódszámát (NTP-OKA-XX.).
A pályázati díj teljesítését igazoló bankszámlakivonat másolatát csatolni kell a pályázati adatlaphoz. A pályázati díj befizetéséről a közalapítvány utólag számlát küld az adatlapon megadott névre, címre.
-
Pályázat benyújtásának módja, helye:
A pályázatot kizárólag postai úton, magyar nyelven, 1 eredeti és 2 másolati példányban, példányonként összefűzve kell egy borítékban benyújtani az alábbi címre:
Oktatásért Közalapítvány
Budapest
Rumbach Sebestyén utca 19-21.
1075
Személyes benyújtásra nincs lehetőség!
Kérjük, a borítékon tüntessék fel: NTP-OKA-XX „Óvodákban működő tehetséggondozó műhelyek támogatása”
A pályázattal kapcsolatos további információ Váliné Pintér Antóniától a 061-269-4480-as számon, illetve az vpinter.antonia@oktatasert.hu címen kapható.
-
sz. melléklet
Fogalomtár
Tehetség fogalma, fajtái
A tehetséget leíró teóriákból sokféle látott napvilágot, ma legáltalánosabban hazánkban a Renzulli- Mönks féle az elfogadott. Ez a modell a tehetségnek az alábbi összetevőit emeli ki:
-
Átlag feletti általános képességek,
-
Átlagot meghaladó speciális képességek,
-
Kreativitás,
-
Feladat iránti elkötelezettség.
Az átlag feletti általánosképességek közé tartozik például a magas szintű elvont gondolkodás, fejlett anyanyelvi képességek, jó memória, hatékony információ feldolgozási stratégiák stb. Ezek szerepe természetesen más és más az egyes speciális tehetség-területeken.
A speciálisképességek adják meg a jellegzetességét a tehetségnek. Ezekből sokféle van, a Gardner-féle csoportosítás általánosan elfogadott. Eszerint a következő képességcsoport különíthető el: logikai-matematikai, természeti, nyelvi, testi-kinesztetikus térbeli-vizuális, zenei, interperszonális, intraperszonális. Ezek a speciális tehetségfejlesztéshez kiindulási alapként szolgálnak.
Tehetségműhely
Olyan szervezett keretekben működő, a tehetséggondozás témában felkészült szakember-szakemberek irányításával szerveződő csoport.,amely képes legalább egy területen az általa kialakított, vagy átvett eljárás alapján, a választott célcsoport sajátosságait figyelembe vevő tehetségsegítő programot kidolgozni és azt eredményesen megvalósítani.
A műhelynek rendelkeznie kell a program eredményeit mérő eljárással.
A műhelyek szervezeti hovatartozás szerint lehetnek a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnál regisztrált, akkreditált Tehetségpontok keretében,vagy más szervezeti keretben működők.
Tehetségműhely kritériumai
-
Szervezett keretekben működik (van programja, tevékenységeit rendszeresen megtartja), (személyi, tárgyi dologi) feltételi adottak a működéshez, vagy jelen pályázat folytán kívánja a tárgyi feltételek megteremteni. Dokumentálja a tevékenységeket, van tematikája.
-
Rendelkezik a tehetséggondozó programban való beválogatás (tehetség felismerés) módszerével.
-
Adott területen foglalkozik fejlesztéssel, melynek része a személyiségfejlesztés is.
-
Képes a program kidolgozására/adaptálására és megvalósítására.
-
Rendelkezik a program eredményességét mérő módszerekkel és ezeket alkalmazza.
Bővebb információ szerezhető a nemzeti tehetségprogram HON lapjáról a letölthető fogalomtár kiadványból (Balogh László – Mező Ferenc: Fogalomtár a tehetségpontok számára)
-
sz. melléklet
A jó pályázat kritériumai
-
A pályázati kiírásnak megfelelő céllal készült;
-
Jó, érdekes alapötletre épül;
-
Kellően átgondolt, szakmai alapvetése hibátlan;
-
Az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását tükrözi;
-
Megfelelően kidolgozott, érthető, logikusan felépített;
-
Figyelembe veszi a kiválasztott tehetségígéretek ismérveit, korát, érdeklődési körét;
-
Komplex módon fejleszti a kiválasztott tehetségígéretek személyiségét;
-
A várható eredmények és a program célkitűzései összhangban vannak;
-
A költségvetés a program céljainak megvalósítását tükrözi.