Közzétéve oktatasert.hu (http://www.oktatasert.hu)
Pályázati eredmény: kollOKA-XVII. Közoktatási kollégiumok energiafelhasználásának csökkentése c. pályázat támogatottjai

 

 

Tisztelt Pályázók!
 
A Kollégiumfejlesztési Alkuratórium által 2010.február 05-én meghirdetett kollOKA-XVII.-es – „Közoktatási kollégiumok energiafelhasználásának csökkentése” című pályázatra 336 db projektterv érkezett be, mintegy 3.074.000.801 Ft támogatási igénnyel. Ez azt jelenti, hogy az összes intézmény csaknem háromnegyede pályázott.
 
A rendelkezésre álló forrás viszont csupán 447.659.841 Ft.
 
Az Alkuratórium a pályázati kiírásban szerepelt prioritások alapján hozta meg a döntését.
 
A döntéshozók azért, hogy maximalizálják a támogatás által generált beruházások összértékét, azokat a projekteket preferálták a pályázatban megadott szempontok közül hangsúlyozottan, amelyek a támogatás mellé külső forrásokat is be tudnak vonni.
 
A nyertes intézményeknek támogatása minden esetben az általuk kért támogatás 80%-a, hogy ne 48, hanem 58 intézményt tudjunk hatékonyan támogatni. A támogatás további elaprózása a megvalósítandó projekt komolyságát veszélyeztette volna. Tapasztalatunk szerint az eredeti költségvetés 20 %-a még belső, vagy külső többletforrás bevonásával, vagy a projekt takarékosabb megvalósításával kivitelezhető.
 
A Közalapítvány azokkal az intézményekkel köt szerződést, amelyek vezetői egy héten belül, 2010. VI. 21-ig nyilatkozik, hogy az Alkuratórium által megítélt forrásból meg tudják-e valósítani a korábban benyújtott projektet, illetve, hogy a pályázatban megjelölt adat a halmozottan hátrányos helyzetű diákok létszámáról valós.
 

Nyilatkozat postára adási határideje 2010.06.21.

(A nyilatkozatok formanyomtatványai letölthetők az oldal aljáról.)

 

Továbbiakban az Alkuratórium – tekintettel a valós problémát jelző, jogos igényekre – kéréssel fordul az illetékes döntéshozók felé, a rendelkezésre álló forrás növelése érdekében.

 

 

Iktatószám

Pályázó neve

Település

Elnyert támogatás

kollOKA XVII-166 Szemere Bertalan Szakközépiskola és Kollégium Miskolc 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-200 Széchenyi István Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Hajdúböszörmény 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-137 Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és Kollégiumai Part utca 18. szám alatti telephelye Gyula 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-125 Karacs Teréz Középiskola Leánykollégium Miskolc 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-042 Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Kaposvár 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-259 Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Sárospatak  8 000 000 Ft
kollOKA XVII-333 Szeged Városi Kollégium Ortutay Gyula Tagintézménye Szeged 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-172  Madács Imre Kollégium Balassagyarmat 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-087 Városi Kollégium 1. sz. Tagintézmény    Szolnok 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-284 Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja Kollégiuma Baja 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-086 Városi Kollégium 3. sz. Tagintézmény    Szolnok 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-032 Petőfi Sándor Középiskolai Fiúkollégium Miskolc 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-037 Városi Középiskolai Kollégium Kovács Károly Tagkollégium Zalaegerszeg 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-278 Fejér Megyei Önkormányzat Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolája és Kollégiuma Velence 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-064 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Pedagógiai Szakszolgálat és Gyermekotthon Tiszaföldvár-Homok 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-249 Surányi Endre Szakképző Iskola és Kollégium Kazincbarcika 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-298 Neumann János Középiskola és Kollégium Eger 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-089 Városi Kollégium 2. sz. Tagintézmény    Szolnok 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-146 Központi Leánykollégium Miskolc 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-266 Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Eger 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-035 Városi Középiskolai Kollégium Teleki Blanka Székhelykollégium Zalaegerszeg 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-013 Ciszterci Szent Margit Óvoda, Általános Iskola, AMI és Kollégium ( Ciszterci Nevelési Központ ) Pécs 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-020 Bernáth Lajos Kollégium Kiskunhalas 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-106 Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Eger 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-154 Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kossuth Lajos Tagintézmény Kollégiuma Kiskunfélegyháza 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-095 Marcali Városi Önkorményzat Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola Kollégiuma Somogyzsitfa-Szőcsénypuszta 7 914 812 Ft
kollOKA XVII-023 Cserháti Sándor Műszaki Szakképző Iskola és Kollégium Nagykanizsa 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-156 Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Középiskola és Szakiskola Kollégiuma Kiskunfélegyháza 7 853 276 Ft
kollOKA XVII-004 "Abigél" Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, AMI, Szakképző Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola és Kollégium Nyíregyháza 6 013 021 Ft
kollOKA XVII-224 Somogyi TISZK Közép-és Szakiskola Központi Kollégiuma Csurgó telephelyen Csurgó 7 989 088 Ft
kollOKA XVII-216 Irinyi János Szakközépiskola és Kollégium Kazincbarcika 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-267 Bessenyei György Gimnázium és Kollégium Kisvárda 3 216 561 Ft
kollOKA XVII-021 Arany János Középiskola Tehetséggondozó Kollégium Békéscsaba 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-292 Sárospataki Református Kollégium Sárospatak  8 000 000 Ft
kollOKA XVII-245 Szepsi Laczkó Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium Sátoraljaújhely 7 310 085 Ft
kollOKA XVII-017 Gulyás Pál Középiskolai Kollégium Debrecen 7 998 449 Ft
kollOKA XVII-210 516. sz Ipari Szakképző Iskola és Kollégium Dombóvár 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-115 Békéscsabai Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Békéscsaba 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-157 Puskás Tivadar Fém- és Villamosipari Szakképző Iskola és Kollégium Berzsenyi Dániel Kollégiuma Szombathely 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-326 Vay Ádám Gimnázium Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Baktalórántháza 7 600 000 Ft
kollOKA XVII-335 Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Középiskola Kollégium, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Szerencs 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-108 "A Vasút a gyermekekért" Alapítvány Középiskolai Kollégiuma Szeged 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-255 Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Eger 7 915 160 Ft
kollOKA XVII-090 Kenderesi Szakiskola, Középiskola és Kollégium Kenderes 7 199 594 Ft
kollOKA XVII-018 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Kollégiuma Győr 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-047 "A vasút a gyermekekért" Alapítvány Diákotthona Kaposvár 7 819 112 Ft
kollOKA XVII-052 Asbóth Sándor Térségi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Keszthely 7 983 144 Ft
kollOKA XVII-208 Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Bajai Közoktatási Intézménye és Gyermekotthona Baja 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-276 Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon Békéscsaba 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-257 Szarvas Város Közoktatási és Közgyűjteményi Intézménye Vajda Péter Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Székely Mihály Szakképző Iskolája Fő téri Általános Iskolája és Óvodája Nyilvános Könyvtára Szarvas 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-046 Gépipari, Informatikai Műszaki Szakközépiskola Kollégiuma Szombathely 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-067 Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium Miskolc 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-287 Sancta Maria Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Zeneiskola-Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Eger 6 968 600 Ft
kollOKA XVII-254 Dózsa György Gazdasági, Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Kalocsa 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-159 Egri Csillagok Középiskolai Kollégium Eger 3 948 480 Ft
kollOKA XVII-136 Göndöcs Benedek Középiskola, Szakiskola és Kollégiumai Kossuth utca 26. szám alatti telephelyen Gyula 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-180 Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Alapy Gáspár Szakiskolája, Szakközépiskolája és Kollégiuma Komárom 8 000 000 Ft
kollOKA XVII-033 Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola, Kollégium és Felnőttek Középiskolája Leánykollégiuma Győr 7 998 616 Ft

CsatolmányMéret
Nyilatkozat kollOKA-XVII.HHH_.doc25.5 KB
Nyilatkozat kollOKA-XVII.TF_.doc25.5 KB
Copyright © OKTATÁSÉRT KÖZALAPÍTVÁNY. Minden jog fenntartva. I Impresszum I Adatvédelem I Kapcsolat I RSS

Forráscím: http://www.oktatasert.hu/kolloka-xvii-kozoktatasi-kollegiumok-energiafelhasznalasanak-csokkentese-c-palyazat-eredmenye