PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Az Oktatásért Közalapítvány
Tehetséggondozói Alkuratóriumának
NTP-OKA-XI/1 kódszámú
„Roma tehetségműhelyek és fiatal roma tehetségsegítők támogatása” című pályázatához
I. A pályázat előzménye
Az 1120/2009. Kormányhatározat V.7. és V.8. pontjai, melyekben foglaltaknak megfelelően a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2009/2010 évi cselekvési programjának megvalósítása érdekében az Oktatásért Közalapítvány pályázatot ír ki a magyarországi roma kisebbség tehetségsegítő szervezeteivel együttműködésben kidolgozott programok kidolgozására.
A kétéves kormányzati cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként jelöli meg:
Jelen pályázati rendszer hozzá kíván járulni a 2010/2011 tanévi roma tehetséggondozó műhelyek és tehetséggondozó táborok sikeres megszervezéséhez és megvalósításához, valamint roma fiatalok tehetségsegítővé válásához.
II. Pályázat célja, célok elérése
A pályázati kiírás célja az 1120/2009. Kormányhatározat V.7. és V.8. pontjainak teljesítése. Ennek érdekében a közalapítvány egymással összefüggő, egymásra épülő pályázatokat jelentet meg az alábbi struktúrában:
• NTP-OKA-XI / 1. pályázat a „Roma tehetségműhelyek és fiatal roma tehetségsegítők támogatása” címmel.
Jelen pályázat keretében a 2010/2011-es tanév folyamán újonnan induló, illetve már működő tehetségműhelyek kialakításának, működtetésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosításához kíván a közalapítvány hozzájárulni.
Továbbá jelen pályázat keretében van lehetőség roma fiatalok tehetségsegítőként való bevonására, számukra ösztöndíj pályázására. Ezen fiataloknak vállalniuk kell, hogy az NTP-OKA-XI/2 pályázaton nyert képzések valamelyikén, valamint a tehetségműhely munkájában részt vesznek.
• NTP-OKA-XI / 2. pályázat a „Képzés a roma fiatalok tehetségsegítővé válásához” címmel.
2010/2011-es tanév kezdete előtt a közalapítvány pályázati kiírást jelentet meg a roma fiatalok tehetségsegítővé válásához szükséges továbbképzés indítására, az ország területén legalább négy helyszínen. A továbbképzés szakmai programját a közalapítvány határozza meg, ennek befogadására és a képzés megtartására (ehhez kapcsolódó speciális kiadásokra) lehet a pályázatot benyújtani.
III. A pályázat részletes célja
Pénzügyi segítséget nyújtani:
• a 2010/2011-es tanévben létrejövő vagy már meglévő, legalább 70%-ban roma gyerekek részvételét biztosító tehetségműhely kialakításának, működtetésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosításához.
• Tehetséggondozási témában felkészült szakemberek megbízásával hozzájárulni a tehetségazonosító és gondozó munka szakmai színvonalának továbbfejlesztéséhez.
• A tehetség műhely kereteiben megvalósítandó komplex fejlesztési program biztosítása a tehetség számára.
• Azon legalább érettségizett (30. életévüket be nem töltött) roma fiatalok tehetségsegítővé válásának segítése, akik vállalják, hogy részt vesznek az „NTP-OKA-XI / 2. „Képzés a roma fiatalok tehetségsegítővé válásához” című pályázat keretében szervezett képzésen.
Támogatni:
• Új tehetségműhely kialakítását elsősorban roma gyerekek számára(1)
• Az óvodai, általános iskolai, a középiskolai (gimnázium, szakközépiskola, szakiskola, érettségi utáni szakképzést folytató szakközépiskola, szakképző intézmény) a szakiskolai, a közművelődési intézmények tehetségsegítő műhelyeit, valamint a civil szervezetek keretében megvalósuló programokat, ahol a roma gyerekek aránya eléri a 70%-ot.
• A 2010/2011 tanévben (ideértve a 2011. nyáron) megvalósítandó tehetséggondozó általános- és középiskolai iskolai táborok megszervezését és megvalósítását.
• Legalább érettségizett, 30. életévüket be nem töltött roma fiatalok tehetségsegítővé válását.
A pályázat az integráció és az esélyek javításának érvényesítésével hivatott megvalósulni. Az integráció fogalma jelen pályázat vonatkozásában a társadalmi kirekesztettséggel fenyegetett gyerekek későbbi társadalmi integrációját segítő programját jelenti. Az esélyjavítás ebben az esetben azt jelenti. hogy a szocio-kulturális és egyéb hátrányok miatt elfedett tehetségterületek feltárásával és fejlesztésével új lehetőségeket nyitunk meg a célcsoport tagjai számára.
IV. Fogalomtár
Tehetségműhely
Olyan szervezett keretekben működő, a tehetséggondozás témában felkészült szakember-szakemberek irányításával szerveződő csoport.,amely képes legalább egy területen az általa kialakított, vagy átvett eljárás alapján, a választott célcsoport sajátosságait figyelembe vevő tehetségsegítő programot kidolgozni és azt eredményesen megvalósítani.
A műhelynek rendelkeznie kell a program eredményeit mérő eljárással.
A műhelyek szervezeti hovatartozás szerint lehetnek a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnál regisztrált, akkreditált Tehetségpontok keretében,vagy más szervezeti keretben működők.
Tehetségműhely kritériumai
Szervezett keretekben működik (van programja, foglalkozásait rendszeresen megtartja), (személyi, tárgyi dologi) feltételi adottak a működéshez, vagy jelen pályázat folytán kívánja a tárgyi feltételek megteremteni. Dokumentálja a foglalkozásait, van tematikája.
Rendelkezik a tehetséggondozó programban való beválogatás (tehetség felismerés) módszerével.
Adott területen foglalkozik fejlesztéssel, melynek része a személyiségfejlesztés is.
Képes a program kidolgozására/adaptálására és megvalósítására.
Rendelkezik a program eredményességét mérő módszerekkel és ezeket alkalmazza.
Ismeri a roma népismeret NAT –hoz kötődő követelményrendszerét.
Tehetség fogalma, fajtái
A tehetséget leíró teóriákból sokféle látott napvilágot, ma legáltalánosabban a Renzulli féle az elfogadott. Ez a modell négy összetevőjét emeli ki a tehetségnek:
• Átlag feletti általános képességek,
• Átlagot meghaladó speciális képességek,
• Kreativitás,
• Feladat iránti elkötelezettség.
Az átlag feletti általános képességek közé tartozik például a magas szintű elvont gondolkodás, fejlett anyanyelvi képességek, jó memória, hatékony információ feldolgozási stratégiák stb. Ezek szerepe természetesen más és más az egyes speciális tehetség-területeken. A speciális képességek adják meg a jellegzetességét a tehetségnek. Ezekből sokféle van, a Gardner-féle csoportosítás általánosan elfogadott. Eszerint hétféle képességcsoport különíthető el: nyelvi, zenei, matematikai-logikai, vizuális-téri, testi, mozgásos, szociális-interperszonális, intraperszonális. Ezek a speciális tehetségfejlesztéshez kiindulási alapként szolgálnak.
V. Rendelkezésre álló forrás
Jelen pályázat meghirdetésekor a tervezett pályázati keret összesen 57.500.000,-Ft, amelyből:
• 40.000.000,- Ft az általános-, és középiskolai tehetségműhely (ideértve tehetség tábor) kiadásaira;
• 5.000.000,- Ft az óvodai tehetségműhely kiadásaira;
• 12.500.000,- Ft a fiatal roma tehetségsegítők ösztöndíjára áll rendelkezésre.
VI. A pályázók köre
Hazai jogi személyiséggel rendelkező közoktatási intézmények, civil szervezetek, közalapítványok, egyházak, a roma kisebbség tehetségsegítő szervezeteivel történő szakmai együttműködésben.
Amennyiben a pályázó alapító okirata tartalmazza, hogy romák támogatásával, segítésével foglalkozik, az együttműködés nem szükséges.
VII. Pályázat tartalmi követelményei
Tehetségműhely és tábor esetében a programnak tartalmaznia kell:
Ösztöndíj esetében:
VIII. A támogatás területei, támogatandó tevékenységek köre:
A Pályázat kiírója támogatja továbbá az olyan kiadásokat is, amelyek hitelt érdemlően szorosan a pályázati programhoz kapcsolósnak.
Azok a műhelyek, amelyek az NTP-OKA II., III., II-1 pályázatokban kaptak támogatást, ugyanazzal a projekttel (tanulók körével) nem pályázhatnak.
IX. Pénzügyi feltételek
Támogatandó modul
Pályázható minimum
Pályázható maximum
Általános-, és középiskolai tehetségműhely kialakítása, működtetése 60 órás programra
600.000 Ft
1.000.000 Ft
Tehetségműhely kialakítására, működtetésére (táborral csökkentett) 45 órás programra
500.000 Ft
800.000 Ft
Tehetségtábor plusz költségére
300.000 Ft
600.000 Ft
Óvodai tehetségműhely kialakítása, működtetése
300.000 Ft
500.000 Ft
Fiatal roma tehetségsegítő ösztöndíja
250.000,- Ft
(25.000,- Ft /fő X 10 hónap)
X. Pályázat formai követelményei
XI. A pályázatok benyújtásának határideje: 2010. július 21.
(postai bélyegző végső dátuma)
XII. A pályázatok bírálatának tervezett határideje: 2010. augusztus 31.
XII. A pályázatok megvalósításának ideje: 2010. szeptember 1. – 2011. augusztus 31.
XIII. A pályázatok elbírálásának szempontjai:
Tehetséggondozó műhely és tábor esetén:
Ösztöndíj esetén:
XIV. Előnyt élveznek:
XV. Pályázat érvénytelen, elutasítható, illetve formai hibásnak minősül:
XVI. Pályázat benyújtásának módja, helye:
A pályázatot kizárólag postai úton, magyar nyelven, 1 eredeti és 2 másolati példányban, példányonként összefűzve kell egy borítékban benyújtani az alábbi címre:
Oktatásért Közalapítvány
Budapest
Rumbach Sebestyén utca 19-21.
1075
Személyes benyújtásra nincs lehetőség!
Kérjük, a borítékon tüntessék fel: NTP-OKA-XI / 1. „Roma tehetségműhelyek és fiatal roma tehetségsegítők támogatása” pályázat
A pályázattal kapcsolatos további információ Orsós Szilviától a 061-269-4480-as számon, illetve az szilvia.orsos@oktatasert.hu címen kapható.
1 Minimum 70%-osnak kell lennie a roma gyerekek arányának.
2 Személyi kiadásoknál figyelembe kell venni a 292/2009 (XII.19)-es Kormány rendelet 97.§ (6) bekezdését: „A költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás munkakörébe tartozó, munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. (…)” Eszerint amennyiben a pályázó szerv költségvetési szerv, a nála alkalmazásban álló személy részére ezt figyelembe véve lehet megbízási díjat tervezni.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| NTP-OKA_XI-1_palyazati_adatlap.doc | 116 KB |
| NTP-OKA-XI-1_palyazati_kiiras.doc | 160.5 KB |
| NTP-OKA-XI-1_koltsegvetes.xls | 32 KB |