Az Oktatásért Közalapítvány
NTP-OKA-IV. számú pályázata a
Tehetségsegítő szolgáltatások térségi hálózatának kialakítására
A pályázati kiírás jogszabályi háttere: 1120/2009. (VII. 23.) Kormányhatározat.
A fenti Kormányhatározatában foglaltaknak megfelelően a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2009-2010. évi cselekvési programjának megvalósítása érdekében az Oktatásért Közalapítvány pályázatot ír ki
A területi tehetségsegítő szolgáltatások térségi hálózatának kialakítására, működtetésére, a jó gyakorlatok elterjesztésére.
A kétéves kormányzati cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként jelöli meg:
a) a tehetségsegítő hagyományok őrzését és gazdagítását,
b) a tehetségsegítő programok integrált rendszerének létrehozását,
c) egyenlő hozzáférés biztosítását a tehetségsegítés területén,
d) a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelését,
e) a tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülését,
f) a tehetség fejlesztését és hasznosulását segítő környezet kialakítását
Jelen pályázati rendszer hozzá akar járulni a tehetségműhelyek munkájának folyamatos fenntartásához.
Térségi tehetséggondozó szolgáltatás:
1. Pályázat alapvető célja:
- Pénzügyi támogatást nyújtani térségi tehetséggondozó szolgáltató központok létrehozására, szakmai programok kidolgozására, a működésükhöz szükséges feltételek biztosítására.
- Pénzügyi segítséget nyújtani a már működő térségi tehetséggondozó hálózati program további működtetéséhez,
- Tehetséggondozási témában felkészült szakemberek bevonásával hozzájárulni a térségben a tehetség tanácsadó, tehetségazonosító, tehetséggondozó munka szakmai színvonalának fejlesztéséhez, a tehetséggondozó programokban résztvevő fiatalok nyomon követési rendszerének kidolgozásához.
- Támogatni:
· a térségi tehetséggondozó munkaközösség létrehozását és működtetését,
· olyan ötórás szakmai továbbképzések szervezését és megtartását, amelyek komplex ismereteket adnak a résztvevőknek tehetség tanácsadás, tehetségazonosítás témában, felkészíti őket és egyéni fejlesztési tervek készítésére és megvalósítására,
· szaktanácsadás megszervezését és működtetését a térségben,
· a térségben folyó tehetséggondozó műhelyek feltérképezését, módszertani segítését, a programban részt vevők nyomon követését,
· intézményen kívüli partnerek bevonását, mentori hálózat építését tanácsadást a szülőknek, pedagógusoknak fiataloknak.
·
2. Rendelkezésre álló forrás: 24.500 ezer Ft
3. Várható támogatandó pályázatok száma: 25
Támogatandó térségenként 1 pályázat!
4. Maximálisan megpályázható összeg:
A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás. A támogatás mértéke minimum 800.000,- Ft maximum 1.000.000,- Ft.
5. Pályázók köre:
- Önkormányzati és nem önkormányzati fenntartású nevelési oktatási intézmények, pedagógiai szakmai és szakszolgálati intézmények.
- Non-profit szervezetek: egyesületek, alapítványok, egyházak, egyéb jogi személyiségű non-profit szervezetek.
- Többcélú kistérségi társulások.
6. Pályázat tartalma:
A, Általános elvárások:
- az adott térség eddigi tehetséggondozó tevékenységének a bemutatása,
- a pályázó rövid bemutatkozása, tehetséggondozás terén végzett eddigi tevékenysége,
- a program kidolgozásában és magvalósításában résztvevő szakemberek bemutatása,
- az adott térség komplex tehetséggondozó rendszerének kidolgozása (hogyan képzelik el az adott térségben tehetséggondozó munka térségi összehangolását, a kistérségi hálózat kiépítését, más kistérségekkel való együttműködést).
B, A támogatás területei, támogatandó tevékenységek köre:
- személyi kiadások (szaktanácsadó, pszichológus munkaközösség-vezető, egyéb szakemberek megbízása)
- öt órás továbbképzések megszervezése, és lebonyolítása, (évente minimum három)
- dologi kiadások, amelyek a továbbképzések megtartását garantálják,
- a foglakozásokhoz, továbbképzésekhez szükséges anyagok vásárlása
- a foglakozások megtartásához szükséges kis értékű tárgyi eszközök beszerzése.
- komplex tehetséggondozó programok kidolgozása és megvalósítása
- módszertani segédanyag készítése azonosításhoz, tanácsadáshoz, gondozáshoz,
- tehetségfejlesztő programok pszichológiai és pedagógiai, támogatási formáinak kidolgozása
- éves tehetséggondozói kistérségi munkaközösségi terv összeállítása és megvalósítása
- információs központ működtetése.
A Személyi kiadásoknak az igényelt összeg és a teljes költségvetés min. 60%-ának kell lennie!
7. Pályázat tartalmi követelményei
A pályázati programnak részletesen kidolgozottnak kell lennie, amelynek legalább az alábbi témákat kell tartalmaznia:
- 6/A és 6/B pontban meghatározottak részletes kifejtése,
- A térségben folyó tehetséggondozói munka múltja, előző tanévben kifejtett főbb tevékenységek, elért sikerek, eredmények, problémák (az előző időszak működésének önértékelése, stb.)
- Egy komplex térségi tehetséggondozó program bemutatása, megvalósításának helyszíne
- Az együttműködő partnerek nyilatkozatai
- Tervezett továbbképzések témái, időpontok, helyszíne, tervezett előadók.
- Programba bevonni kívánt szakemberek, tanulók létszáma, lehetséges partnerek, előadók, trénerek megnevezése, bemutatása.
- Milyen eszközökkel kívánják mérni a programmal elért eredményeket, hatásokat.
- Milyen módon, eszközökkel kívánják értékelni a program sikerét.
8. Pályázat formai követelményei
A) Hiánytalanul kitöltött pályázati adatlap (megadott melléklet).
B) Hiánytalanul kitöltött költségvetési összefoglaló táblázat.
C) Részletes költségvetés és az ahhoz kapcsolódó szöveges magyarázat.
D) A kiírásban leírtaknak megfelelő részletes terv.
E) A kistérségi Tehetséggondozó központ munkaterve.
F) Tehetséggondozó központ működési rendje.
G) Bármely egyéb dokumentum, melléklet, mely a pályázat további alátámasztásául szolgál, az elbírálás szempontjából fontos lehet (nem kötelezően).
H) Kötelező mellékletek csatolása.
I) A kistérségi Tehetségközponttal együttműködő partnerek nyilatkozatai.
J) Pályázati díj befizetését igazoló banki utalás bizonylatának másolata.
9. Pályázat benyújtásának határideje: 2010. január 25.
Az aznapi postai bélyegzővel ellátott pályázatokat a kiíró még elfogadja.
Egy adatlapon csak egy tehetséggondozó műhelyre nyújtható be pályázat.
Egy szerv csak pályázatot nyújthat be.
10. Bírálat tervezett határideje: 2010. február 15.
11. Pályázat megvalósításának ideje:
A pályázati program megvalósításának időtartama :
2010. február 15. – 2010. december 15.
A szakmai és pénzügyi beszámoló benyújtásának határideje tételes elszámolással:
2011. január 15.
12. Beszámoló tartalmi követelményei:
A beszámolóban szükséges kitérni a tervezett feladatok végrehajtásának helyzetére, arra, hogy hány intézményre, szervezetre terjedt ki a program. A program tartalma, jellege. Eredmények, tapasztalatok, nehézségek, a folytatás/változtatás tervei.
13. Pályázat elbírálásának szempontjai:
13.1. A térség eddigi tehetséggondozó tevékenységének szakszerű bemutatása,
13.2. A kistérségi Tehetséggondozó központ munkatervének részletessége, szakszerűsége
13.3. A program megvalósításában, sikerében közreműködő szakemberek szakmai felkészültsége
13.4. A kiírásban leírtaknak megfelelően kidolgozott és megvalósítható továbbképzési program leírása
13.5. Azoknak az eszközöknek és módszereknek a kidolgozottsága, bemutatása, amelyekkel értékelni kívánják a program sikerét az elért eredményeket
13.6. Az adott térség komplex tehetséggondozó rendszerének kidolgozottsága, megvalósíthatósága
13.7. A pályázati program kellően a pályázat célját szolgálja.
14. Pályázat érvénytelen, illetve formai hiba miatt elutasítható, amennyiben:
15. A pályázat benyújtásának módja, helye:
A pályázatot kizárólag postai úton
magyar nyelven, 1 eredeti és 2 másolati példányban, példányonként összefűzve, egy csomagban vagy borítékban kell benyújtani.
Kérjük ráírni: „Tehetségsegítő szolgáltatások térségi hálózatának kialakítása”
A pályázat benyújtásának címe:
Oktatásért Közalapítvány
1054 Budapest, Báthory utca 10., 604. szoba
16. Pályázati díj
A pályázónak pályázati díjat kell fizetnie az Oktatásért Közalapítvány Magyar Államkincstárnál vezetett számlaszámra történő befizetéssel, száma: 10032000-00288602-00000024. A pályázati díj 5000 Ft.
A pályázati díj 2010. január 2. – 2010. január 25. között utalható.
Kérjük, az átutalás megjegyzés rovatában tüntessék fel a pályázat kódszámát (NTP-OKA-IV).
A pályázati díj teljesítését igazoló bankszámlakivonat másolatát csatolni kell a pályázati adatlaphoz. A pályázati díj befizetéséről a közalapítvány utólag számlát küld az adatlapon megadott névre, címre.
Budapest, 2009. december 11.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| kistersegi_felhivas_v.doc | 74 KB |
| kistersegi_adatlap_v.doc | 113 KB |
| gyakran_ismetelet_kerdesek_ntp.doc | 51.5 KB |