AzOktatásért Közalapítvány Kollégiumfejlesztési Alkuratóriumának pályázata a
Közoktatási kollégiumok eszközparkjának fejlesztésére
Az Oktatásért Közalapítvány az Oktatási és Kulturális Minisztérium által támogatást nyert a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézettől, hogy a középfokú szakoktatásban résztvevő diákokat elszállásoló kollégiumok eszközbeszerzését támogassa. Jelen pályázat a korábban meghirdetett kollOKA X. és kollOKA XI. pályázat kiegészítése.
Alapvető cél:
A pályázat általános célja a magyarországi kollégiumokban élő, szakképző intézményekben tanuló diákok oktatásának, tehetséggondozásának elősegítése. A hátrányos helyzetű, szakképzésben résztvevő diákokat elszállásoló kollégiumok modern, tanulást, felzárkóztatást, tehetséggondozást elősegítő eszközparkjának fejlesztése által, ezen diákok tanulási, fejlődési, ismeretszerzési feltételeinek, így munkaerőpiaci versenyképességének javítása.
A pályázat célja:
Magyarországi, érvényes alapító okirattal rendelkező, közoktatásban (általános- vagy középiskolában) nappali tagozaton tanuló diákok elszállásolását végző önálló, vagy oktatási intézménnyel egybeszervezett kollégiumok tanulást, tehetséggondozást segítő eszközfejlesztése, illetve informatikai eszköztárának fejlesztése, amelyekben a szakoktatásban résztvevő diákok aránya eléri a 70 %-ot.
Rendelkezésre álló forrás:
A tanulást segítő informatikai eszközök beszerzésére: 18.624 E Ft
Egyéb a tanulást, felzárkóztatást, tehetséggondozást segítő eszközök beszerzésére: 9.508 E Ft
Azon magyarországi, érvényes alapító okirattal rendelkező, közoktatásban (általános- vagy középiskolában) nappali tagozaton tanuló diákok elszállásolását végző önálló, vagy oktatási intézménnyel egybeszervezett kollégiumok, amelyekben a szakoktatásban résztvevő diákok aránya eléri a 70 %-ot.
A pályázatot a megvalósítás helye szerinti kollégiumonként, illetve kollégiumi telephelyenként kell benyújtani (telephelyenként külön-külön)! Egy pályázó egy pályázatot nyújthat be.
Egy pályázó által maximálisan megpályázható összeg 500 ezer Ft, a keretösszegek arányában (informatikára 66%, egyéb eszközre 34% arányában).
Támogatható tevékenységek és kiadások köre:
A pályázat során a közalapítvány a tanulást, tehetséggondozást, felzárkóztatást segítő kiadásokat, de különösen a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Törvény 8. § (4) bekezdésének a) b) pontjához, és 11. § (1) bekezdésének c) pontjához kapcsolódó kiadásokat támogatja az alábbiak szerint:
Mind a kis- és nagyértékű eszközök beszerzése támogatható. Szolgáltatás költségét a közalapítvány nem támogatja!
Az elnyert forrás a 2009. június 25. és 2009. november 30. között megvalósuló beszerzésekhez nyújtott vissza nem térítendő, előfinanszírozó támogatás.
Pályázat beadási határideje: 2009. június 25.
A benyújtott pályázati dokumentációnak tartalmaznia kell:
A pályázat magyar nyelven, kizárólag az Oktatásért Közalapítvány Kollégiumfejlesztési Alkuratóriuma által erre a pályázati célra és fordulóra kiadott pályázati adatlapon nyújtható be. Az adatlap sem tartalmában, sem formájában nem változtatható. A pályázati dokumentációt a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az egyéb előírt dokumentumok becsatolásával kell benyújtani.
a) pályázati adatlapot;
c) pályázó által elkészített részletes, érthetően tagolt költségvetési tervet.
A közalapítvány legkésőbb 2009. június 25-i postabélyegzővel beküldött pályázatokat fogadja el! Formai hiánypótlásra nincs lehetőség!
A pályázatot az alábbi postacímre kell elküldeni:
Oktatásért Közalapítvány
1054 Budapest, Báthori u. 10. 604. sz.
vagy személyesen leadni legkésőbb a beadási határidő napján 16.00 óráig ugyanezen címen.
A pályázat benyújtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivaló:
A pályázat mellékleteit 1 eredeti és 1 másolati példányban, példányonként egybefűzve (takaró borító nélkül–első oldalon az adatlappal), zárt borítékban vagy csomagban kell benyújtani. Az eredeti példányt „eredeti” felirattal kell megjelölni, és ebben az eredeti adatlapokat kell elhelyezni. A borítékon kérjük feltüntetni a pályázó szervezet nevét, továbbá a pályázat kódszámát. (kollOKA-X.)
A pályázattal kapcsolatos további információkat a 9.00-16.00 óra között hívható 06-1-302-6522 telefonszámon, valamint az oka@hu.inter.net e-mail címen kérhetnek.
Részletes pályázati anyag beszerzése:
A pályázati kiírás és adatlap elektronikus úton letölthető a www.oktatasert.hu honlapról.
Az elbírálás várható ideje 2009. július 15.
Pályázók döntést követő kiértesítése:
A Kollégiumfejlesztési Alkuratórium döntését követően az Oktatásért Közalapítvány Titkársága postai úton értesítést küld a pályázat eredményéről. A nyertes pályázók listája a Közalapítvány honlapján www.oktatasert.hu közzétételre kerülnek.
A támogatás elszámolása és ellenőrzése:
Az elszámolás várható határideje 2009. december 1., melyről pontosabban a támogatási szerződés fog rendelkezni. Az elszámolás módja a közalapítvány honlapján az Elszámolás menüben megtekinthető. A pályázati megvalósítás helyszíni ellenőrzésének a jogát a pályázat kiírója fenntartja magának 5 évig.
Oktatásért Közalapítvány
Kollégiumfejlesztési Alkuratórium
Budapest, 2009-05-27
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| kollOKA_XV_adatlap.doc | 77 KB |