Pedagógiai lapok 2009. évi támogatására
című pályázatához
Kódszám:
közOKA-XXVII.
A. A TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS
A1.Alapvető cél
Az Oktatásért Közalapítvány feladata – többek között – a pedagógiai problémák vizsgálata, a peda-gógia innováció támogatása, a közoktatási innovációk eredményeinek terjesztése. Ezeknek a felada-toknak a megvalósításában a Közalapítvány fontos szerepet szán a pedagógiai sajtónak.
A2. A pályázat célja
Jelen pályázat a pedagógiai nevelési és pedagógusképzési modernizációban szerepet vállaló peda-gógiai szakmai lapok és folyóiratok támogatásával el szeretné érni, hogy mind a központi, mind a helyi fejlesztéseket, azok elméleti hátterét és gyakorlatát a szakmai közvélemény – beleértve a pe-dagógus alap- és továbbképzésben résztvevőket – széles körben megismerje. Külön kiemelt cél, hogy az Oktatásért Közalapítvány támogatásával megvalósult pedagógiai kutatásokat a szakmai közvélemény megismerje.
A.2.1 Preferált témák
- Pedagógiai modernizációs módszerek, eljárások, technikák, tanítás-, illetve tanulásszervezé-si megoldások gyakorlati megvalósulásának és/vagy elméleti hátterének bemutatása (diffe-renciálás, szöveges értékelés, projektmunka, epochális tanításszervezés kooperatív tanulás-szervezés, stb.)
- A pedagógiai kutatások eredményeinek közzététele
- Iskolaszervezet-fejlesztési törekvések
- Szakmaközi együttműködés a gyakorlatban (oktatási, szociális, egészségügyi stb. szakembe-rek kooperációja),
- Iskolakerülés, drop out problémák megelőzése és kezelése
- Az integráció hazai és nemzetközi tapasztalatai.
- Részképesség-zavarok és kezelésük
- Az iskolai konfliktuskezelés jó gyakorlatainak bemutatása
A3. Rendelkezésre álló forrás
Jelen pályázat meghirdetésekor a rendelkezésre álló forrás 35.000.000 forint
Ebből tervezetten 15 000 000 Ft a kutatási publikációkat megjelentető különszámok támoga-tására.
B. A PÁLYÁZÓK KÖRE
Pályázatot nyújthatnak be
- az országos terjesztésű,
- lapalapítási engedéllyel rendelkező,
- tisztán pedagógiai profilú és pedagógus célcsoportnak készülő,
- a pedagógiai innovációk iránt igazolhatóan elkötelezett,
- nem egy-egy szaktárgyhoz kötődő,
- a 2005-2008 között az alapítványhoz pályázatot benyújtó
- költségvetési forrásból 2009-ben közvetlenül nem részesülő pedagógiai lapok és folyóiratok szerkesztőségei.
C. A PÁLYÁZAT TARTALMA
C1. Az Oktatásért Közalapítvány támogatásával megvalósult kutatások eredményeiből önálló különszám megjelentetése
Az alapítvány a pályázók számára biztosítja a kutatások beszámolóit. A kiadónak fel kell vennie a kapcsolatot a szerzőkkel.
A különszám megjelentetésének kiadásairól külön költségvetést kell csatolni a pályázathoz.
C2.Támogatható tevékenységek és kiadások köre
Nyomdai és honoráriumköltségek finanszírozására.
A pályázat az eszközvásárlást nem támogatja!
D. Pénzügyi feltételek
D1.Támogatás formája
Vissza nem térítendő pénzbeni támogatás. Azon pályázók, akik nem számoltak el korábbi támoga-tási összegükkel, jelen pályázati felhívás megjelentetésekor nem jogosultak pályázatot benyújtani.
D2.Támogatás mértéke
A támogatás összege a pályázat elszámolható összes költségének 100%-a, önrész nem szükséges. A pályázatban csak a támogatási időszakot terhelő költségekre vonatkozó számlák számolhatók el!
D3.Támogatás összege
Jelen pályázati felhívás keretében az elnyerhető támogatás mértéke, maximum 5.000.000 Ft, amely a különszám kiadását is tartalmazza
E. Adminisztratív információk
E1.A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje:
E 1.1.A pályázatnak az alábbiakat kell tartalmaznia
A pályázat magyar nyelven, kizárólag az Oktatásért Közalapítvány Közoktatás-fejlesztési Alkuratóriuma által erre a pályázati célra és fordulóra kiadott pályázati adatlapon nyújtható be. Az adatlap sem tartalmában, sem formájában nem változtatható. A pályázati dokumentációt a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az egyéb előírt dokumentumok becsatolásával kell benyújtani.
E 1.2.A pályázathoz csatolni kell
a) a pályázati adatlapot – 1 eredeti és 2 másolati példányban
b) a lap 2008. évi tartalom- (téma) jegyzékeinek másolatát,
c) különszám költségvetése
d) a pályázó szervezet létezését igazoló alapító okiratot, bírósági bejegyzést vagy a cégkivonat másolatát,
e) a lapalapítási engedély másolatát,
f) az aláírási címpéldányt vagy egyéb, az aláírási jogosultságot igazoló okirat másolatát.
Fontos! Postán beküldött pályázatok és dokumentumok esetén az elbíráláskor a postai bélyegző dátumát vesszük figyelembe! Határidőn túl, illetve hiányosan érkező pályázatokat nem áll módunk-ban elfogadni! Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti-, ünnep- vagy szabadnap, a határidő csak az azt követő legközelebbi munkanapon jár le.
Beadási határidő: 2009. május 04. (Postára adás dátuma)
A pályázatot az alábbi postacímre kell benyújtani:
vagy személyesen leadni legkésőbb a beadási határidő napján 16.00 óráig, ugyanezen címen.
E2. A pályázat benyújtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
A pályázat mellékleteit 1 eredeti és 2 másolati, egymástól külön rendezett példányban, zárt borí-tékban vagy csomagban kell benyújtani. Az eredeti példányt „eredeti” felirattal kell megjelölni, és ebben az eredeti adatlapokat kell elhelyezni. A borítékon kérjük feltüntetni a pályázó szervezet ne-vét, továbbá a pályázat kódszámát. (közOKA-XXVII.)
A pályázattal kapcsolatos további információkat a 9.00–15.00 óra között hívható 06-1-302-6522 telefonszámon, valamint az oka@hu.inter.net e-mail címen kérhetnek.
E2.1 Részletes pályázati anyag beszerzése
A pályázati kiírás és adatlap elektronikus úton letölthető a www.oktatasert.hu honlapról. A pályáza-ti dokumentáció emellett személyesen is átvehető 9.00 és 15.00 óra között az Oktatásért Közalapít-ványnál (1054 Budapest, Báthori u. 10.)
E2.2 Az elbírálás várható határideje 2009.május 20.
E2.3 Pályázók döntést követő kiértesítése
A Közoktatás-fejlesztési Alkuratórium döntését követően az Oktatásért Közalapítvány Titkársága postai úton értesítést küld a pályázat eredményéről. A nyertes pályázók listája a Közalapítvány hon-lapján www.oktatasert.hu közzétételre kerülnek.
E2.4 A támogatás elszámolása és ellenőrzése
A kedvezményezettek a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződés előírásainak megfelelő-en, a számlák másolatával kötelesek számot adni.
Továbbá:
- a költségeket igazolni a számlák másolataival kell. A számlákon tüntessék fel: „Az OKA/közOKA-XXVII. pályázaton elnyert támogatásból finanszírozva. Eredetivel meg-egyező másolat”.
- a számlamásolatokhoz összesítőt, valamint a támogatásból megjelentetett lapszámokat kérjük csatolni.
Azon pályázók, akik nem számoltak el korábbi támogatási összegükkel jelen pályázati felhívás megjelentetésekor nem jogosultak pályázatot benyújtani.
E2.5 Az elszámolás határideje:2010. január 31.
A KUTATÁS TÉMÁI A KÖZALAPÍTVÁNY HONLAPJÁN A WWW.OKTATASERT.HU/PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK2007 OLDALON MEGTEKINTHETŐEK!
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| pedlapXXVII-adatlap.doc | 37 KB |