közOKA-XXII:
DIÁKÖTLET-VÁSÁR
A közoktatási intézmények és a kompetitív szféra közvetlen kapcsolatának támogatása
A. A TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS
A1. Alapvető cél
A Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészének célja hozzájárulás biztosítása az Európai Unió által nyújtandó szakképzési programok pénzügyi forrásaihoz is.
Az Oktatásért Közalapítvány feladata – többek között –, a pedagógia innováció támogatása, a közoktatási innovációk eredményeinek terjesztése. Ezeknek a feladatoknak a megvalósítása érdekében a Közoktatási Alkuratórium szorgalmazza a hazai közoktatási intézményekben a szakképzés fejlesztésével összefüggő feladatok, programok és megoldások kidolgozásának, a helyi programok megvalósításának támogatását.
A2. A pályázat célja
Jelen pályázat olyan kidolgozott programot tartalmazzon, amely lehetővé teszik az adott település, kistérség, térség, régió iskoláiban megfogalmazott és kimunkált, megvalósítható diákötletek megismertetését a vállalkozói környezettel, a nyilvánossággal „Diákötlet-vásár” keretei között.
A pályázat célja – az Angliában elterjedt módszer meghonosítása érdekében – olyan projektek megterveztetése és megvalósítása, amelyek a diákötletek széleskörű megismertetéséhez, és értékesítéséhez nyújtanak segítséget.
Az Oktatásért Közalapítvány támogatással kívánja segíteni az intézmények által képviselt diákok innovatív ötleteit és a kamarák által képviselt vállalkozói környezetet egymásnak bemutató találkozókat.
A projekt megvalósítása érdekében a pályázó - szakképzéssel foglalkozó- középiskolák szervezetszerűen működjenek együtt a környezetükben lévő legalább 8 másik –közép, általános- iskolával és a területileg illetékes vállalkozói kamarákkal egyaránt.
A „Diákötlet-vásár” megvalósítása során az intézmények, a kamarákkal együttműködve biztosítsák a diák-innovációk értékesítésével kapcsolatos jogszerűséget, pénzügyi szabályszerűséget, valamint a diák-innovációk védelmét.
Az értékesített innováció, ötlet eladásából származó bevétel legalább 2/3 része az innovációt kifejlesztő diákokat illesse meg, míg a fennmaradó legfeljebb 1/3 részt a „Diákötlet-vásár” közvetlen költségeire, illetve annak hosszabb távú fenntarthatósága biztosítására fordítsák.
A3. Rendelkezésre álló forrás
A pályázat két körös:
1.) Jelen pályázat meghirdetésekor a rendelkezésre álló forrás 17.000.000,- forint, melyet a beérkezett pályázatok megvalósítására fordítunk.
Elnyerhető támogatás: 500.000 – 2.000.000 Ft
2.) Később további forrás bevonásával támogatni kívánjuk a most támogatott és sikeresen megvalósított projektek középtávú fenntartását, az ötletbörze hálózat kialakítását.
B. A PÁLYÁZÓK KÖRE
Pályázatot nyújthat be belföldi székhelyű szakképzéssel foglalkozó középfokú oktatási intézmény a pályázati kiírás A2. pontjában leírt partnerhálózatával együttműködve.
C. A PÁLYÁZAT TARTALMA
C1. A támogatható tevékenységek köre:
1.) Olyan részletes projekt támogatása, amely a tervezett, vagy már valamilyen formában megvalósított és e pályázat keretében továbbfejleszteni kívánt diákötlet-börze megvalósításának módját tartalmazza, és vállalja annak lebonyolítását.
2.) Amennyiben a közalapítvány sikeresen be tud vonni további forrást, úgy a későbbiekben támogatni kívánjuk (zárt pályázat keretében) a most díjazott és sikeresen megvalósított projektek középtávú fenntartását, az ötletbörze hálózat kialakítását.
Kiadások köre: a lebonyolítás költségei.
C2. A támogatható kiadások köre:
- szervezési költségek
- a projekt megvalósításának – lebonyolítás - dologi költségei
D. PÉNZÜGYI FELTÉTELEK
D1. A támogatás formája
1.) Az elnyert forrás a pályázó által benyújtott program megvalósításának támogatása, mely vissza nem térítendő, előfinanszírozású támogatás.
2.) Későbbi információ.
Az elnyert forrás a pályázó 2009. szeptember 01. és 2010. július 1. között megvalósuló, a C1.1. pontban részletezett tartalmú tevékenységek megvalósításához nyújtott vissza nem térítendő, előfinanszírozó támogatás.
D2. A támogatás mértéke
Az Alkuratórium döntése szerinti támogatási összeg.
Az elbírálás során a kuratórium területi szempontokat is figyelembe vesz.
D3. A támogatás összege
Jelen pályázati felhívás keretében az elnyerhető támogatás mértéke:
pályázónként elnyerhető díj: 500.000 – 2.000.000 Ft
E. KIVÁLASZTÁSI KRITÉRIUMOK
E2. Előnyt élveznek azok a pályázók, amelyek:
a) mások számára is hasznosítható projekteket dolgoznak ki (adaptálhatósága, más hasonló adottságú intézmények számára);
b) a projektek megvalósítása során innovatív módszereket alkalmaznak;
c) a program fenntarthatóságát biztosítják;
d) tárgyiasult eredményt mutatnak fel.
F. ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK
F1. A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje:
F 1.1. A pályázat az alábbiakat kell, hogy tartalmazza:
A pályázat magyar nyelven, kizárólag az Oktatásért Közalapítvány Közoktatási Alkuratóriuma által erre a pályázati célra és fordulóra kiadott pályázati adatlapon nyújtható be. Az adatlap sem tartalmában, sem formájában nem változtatható. A pályázati dokumentációt a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az egyéb előírt dokumentumok becsatolásával kell benyújtani.
F 1.2. A pályázathoz csatolni kell
a) a pályázati adatlapot;
b) a pályázó intézmények létezését igazoló alapító okirat másolatát az intézmény vezetője által hitelesítve (pecsét és aláírás);
c) a pályázó(k) bemutatását;
d) magát a részletes projektleírást;
e) a projekt részletes költségvetését;
f) két darab megcímzett, felbélyegzett A/5-ös méretű válaszborítékot;
g) Együttműködő nyilatkozat(ok)t. ( Általános iskolák, vállalkozói kamarák)
F1.3.A pályázatban be kell mutatni
a) a projekt részletes leírását;
b) a projekt megvalósítása során alkalmazandó innovatív módszereket, az együttműködés formáinak kidolgozását;
c) a program megvalósításához szükséges várható költségeket;
d) a várt eredményeket, a program folytatásának lehetőségeit;
Fontos! Postán benyújtott pályázatok és dokumentumok esetén az elbíráláskor a postai bélyegző dátumát vesszük figyelembe! Határidőn túl, illetve hiányosan érkező pályázatokat nem áll módunkban elfogadni! Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti-, ünnep- vagy szabadnap, a határidő csak az azt követő legközelebbi munkanapon jár le.
A pályázatot az alábbi postacímre kell benyújtani:
vagy személyesen leadni legkésőbb a beadási határidő napján 16.00 óráig ugyanezen címen.
F2. A pályázat benyújtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
Az adatlapot 3 példányban, a projektleírást és mellékleteit 1 eredeti és 1 másolati, egymástól külön rendezett példányokban, zárt borítékban vagy csomagban kell benyújtani. Az eredeti példányt „eredeti” felirattal kell megjelölni, és ebben az eredeti adatlapot kell elhelyezni. A borítékon kérjük feltüntetni a pályázó szervezet nevét, továbbá a pályázat kódszámát. (közOKA-XXII.)
A pályázattal kapcsolatos további információkat a 9.00-15.00 óra között hívható 06-1-269-4534 telefonszámon, valamint az oka@hu.inter.net e-mail címen kaphatnak.
F2.1 Részletes pályázati anyag beszerzése
A pályázati kiírás és adatlap elektronikus úton letölthető a www.oktatasert.hu honlapról. A pályázati dokumentáció emellett személyesen is átvehető a 9.00 és 15.00 óra között az Oktatásért Közalapítvány telephelyén.
F2.2 Az elbírálás határideje
Az elbírálás várható határideje: 2009. április 20.
F2.3 Pályázók döntést követő kiértesítése
A Közoktatási Alkuratórium döntését követően az Oktatásért Közalapítvány Titkársága postai úton értesítést küld a pályázat eredményéről. A nyertes pályázók listája a Közalapítvány honlapján www.oktatasert.hu közzétételre kerül.
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| Adatlap_kozOKA-XXII.doc | 168.5 KB |