NTP-OKA-XVII. „Tehetségsegítés és tehetséggondozás a gyermekvédelmi szakellátásban” pályázat

print email the page 
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
 
Az Oktatásért Közalapítvány
Tehetséggondozói Alkuratóriumának
NTP-OKA-XVII. kódszámú
„Tehetségsegítés és tehetséggondozás a gyermekvédelmi szakellátásban” című pályázatához

 

I.A pályázat előzménye

 


Az 1120/2009. Kormányhatározat V.2. és V.6. pontjai, melyekben foglaltaknak megfelelően a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2009/2010 évi cselekvési programjának megvalósítása érdekében az Oktatásért Közalapítvány pályázatot ír ki a gyermekvédelmi szakellátás rendszerében nevelkedő  6-24 éves korú gyermekek, fiatalok tehetségsegítése, tehetséggondozásának elősegítésére, az ellátásban részesülők számára a tehetségsegítést koordináló, biztosító állami és civil fenntartású intézményekkel közös, kidolgozott programok kidolgozására és megvalósítására.

A kétéves kormányzati cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként jelöli meg:
 
a)      A tehetségsegítő hagyományok őrzését és gazdagítását,
b)      A tehetségsegítő programok integrált rendszerének létrehozását,
c)      Egyenlő hozzáférés biztosítását a tehetségsegítés területén,
d)      A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségének növelését,
e)      A tehetségsegítő személyek és szervezetek munkájának megbecsülését,
f)        A tehetség fejlesztését és hasznosulását segítő környezet kialakítását.
.
II.Pályázat célja,
Jelen pályázat hozzá kíván járulni a 2010/2011.tanévben (2011. augusztus31.-ig) az átmeneti- és tartós nevelt gyermekek számára, a gyermekvédelmi szakellátás intézményeiben (gyermekotthon, lakásotthon, különleges gyermekotthon, különleges lakásotthon, utógondozó otthon, gyermekvédelmi központ, nevelőszülői hálózat, területi gyermekvédelmi szakszolgálat, javítóintézetek) a tanév folyamán újonnan induló, illetve már működő tehetséggondozó műhelyek és nyári tehetséggondozó táborok sikeres megszervezéséhez és működtetéséhez, továbbá személyi és tárgyi feltételeinek megteremtéséhez
 
Pénzügyi segítséget nyújtani:
  • a 2010/2011-es tanévben a gyermekvédelmi szakellátás intézményeiben egy tehetségsegítő szervezettel (tehetségponttal, amennyiben az adott intézményben regisztrált tehetségpont nem működik) való együttműködésben létrejövő vagy már meglévő tehetségműhely kialakításának, működtetésének személyi és tárgyi feltételeinek biztosításához, illetve a program folytatásaként nyári tehetséggondozó tábor szervezéséhez.
  • Tehetséggondozási témában felkészült szakemberek (fejlesztő pedagógus, szociálpedagógus, pszichopedagógus, romológus, stb.) megbízásával hozzájárulni a tehetségazonosító és gondozó munka szakmai színvonalának továbbfejlesztéséhez.
  • A tehetség műhely kereteiben megvalósítandó komplex fejlesztési program biztosítása a tehetség számára.
 
 Támogatni:
·        Tehetségműhelyek kialakítását.
  • A gyermekvédelmi szakellátás intézményei és a tehetségsegítő szervezetek által, együttműködésben megvalósuló programokat, ahol a tehetségsegítő tevékenység az átmeneti és tartós nevelt gyermekeket/fiatalokat célozza meg.
  • A 2010/2011 tanévben (ideértve a 2011. nyáron) megvalósítandó nyári tehetséggondozó szaktáborok megszervezését és megvalósítását.
 
A pályázat az integráció és az esélyek javításának érvényesítésével hivatott megvalósulni. Az integráció fogalma jelen pályázat vonatkozásában a társadalmi kirekesztettséggel fenyegetett gyerekek/fiatalok későbbi társadalmi integrációját segítő programját jelenti. Az esélyjavítás ebben az esetben azt jelenti, hogy a szocio-kulturális és egyéb hátrányok miatt elfedett tehetségterületek feltárásával és fejlesztésével új lehetőségeket nyitunk meg a célcsoport tagjai számára.
 
 
 
Jelen pályázat meghirdetésekor a tervezett pályázati keret összesen 35.000.000,- Ft NTP-OKA-XVII. pályázati témakör kiadásaira, mely magába foglalja a nyári tehetséggondozó tábor megvalósításának költségeit is.
IV.A pályázók köre
 
Hazai jogi személyiséggel rendelkező II. pontban részletezett  intézmények, gyermekvédelmi civil szervezetek.
A pályázónak tehetségsegítő szervezetekkel (tehetségpontokkal*) történő szakmai együttműködésben kell a pályázatot benyújtania.
Amennyiben a pályázó intézmény vagy szervezet maga is tehetségpont, úgy együttműködésre nincs szükség.
 
* lásd: www.tehetsegpont.hu
V.A pályázat kritériumai
 
·        A pályázatot kizárólag a II. pontban részletezett intézményekben nevelkedő gyermekek/fiatalok számára kidolgozott programmal lehet benyújtani.
·        A pályázatot tehetségsegítő tevékenység programjára (ideértve a tábort is) és ehhez kapcsolódó kiadásokra lehet beadni.
·        2010/2011-es tanévre az összeállított tehetségsegítő tevékenységi köröknek/műhelyeknek legalább 30 órás programmal kell rendelkeznie.
·        A 2010/2011 tanévben (ideértve 2011-ben nyáron) megvalósítandó legalább 5 napos tehetséggondozó tábor költségére is lehet pályázni, azonban a táborra önállóan nem, csak abban az esetben, ha a tábor az évközi műhelymunka szerves része, folytatása.
·        A tehetségműhelybe bevonni kívánt gyermekek és fiatalok száma minimum 10 fő, maximum 15 fő lehet.
·        Egy pályázat keretében egy tehetségműhely programjára (és a hozzá kapcsolódó egy táborra) lehet a pályázatot benyújtani.
·        Egy pályázó (szervezet) legfeljebb két pályázatot nyújthat be. A közalapítvány fenntartja annak a jogát, hogy jelentős túlpályázás esetén egy szervezet egy pályázatát támogassa az esetben is, ha mindkettő kellően színvonalas.
VI.Pályázat tartalmi követelményei
 
·        A pályázó és (amennyiben a pályázó nem tehetségpont) az együttműködő tehetségsegítő szervezet rövid bemutatása, különös tekintettel eddigi tehetséggondozó munkájukra
·        A tehetséggondozó műhely tehetségazonosító munkájának, a célzott tehetségígéretek körének, a beválogatás módszereinek, az egyéni fejlesztési tervek, módszertan bemutatása.
·        A tehetséggondozó munkába bevonni kívánt gyermekek, 6-24 éves korú-, gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő átmeneti- és tartós neveltek összefogó jellemzése (életkoruk, milyen területen/területeken tartják tehetségígéretnek).
·        Tehetségműhely 30 órás programjának és időkeret felosztásának, valamint a megvalósítás helyszínének, körülményeinek részletes bemutatása az alábbiakat is figyelembe véve:
A programok célja legyen a tehetséges gyerekek egész személyiségének  komplex fejlesztése (tehát nem kizárólag az ismeretek növelése, vagy a versenyeztetés, a versenyekre való felkészítés), a képességek, a kreativitás, a motiváció, a szociális –együttműködési képességek fejlesztése.
Ø    A tehetséges gyerek erős oldalának fejlesztése.
Ø    A tehetséges gyerek gyenge oldalának fejlesztése (Csaknem minden tehetséges gyereknél van ilyen, s ez akadályozhatja az erős oldal kibontakozását, például alacsony önértékelés, biztonságérzet hiánya, stb.).
Ø    Megfelelő légkör megteremtése (kiegyensúlyozott társas kapcsolatok pedagógusokkal, fejlesztő szakemberekkel és a társakkal).
.
·        Tehetségműhely munkaterve (havi lebontású ütemterv)
·        A pályázó és a tehetségsegítő szervezet (tehetségpont) együttműködésének leírása, mindkét fél által aláírtan.        
·        Amennyiben van, a tábor programjának, a tematikus tehetséggondozó foglalkozások tartalmának, a tábor helyszínének, körülményeinek bemutatása.
·        A tehetséggondozást végző, abba bevonni kívánt szakemberek bemutatása.
·        Az elvárható eredmények, azok mérésének leírása.
·        A tehetségműhely munkájának, eredményeinek kommunikálása, annak publikálása.
·        A fenntarthatóságra, a műhelyben résztvevők további követésére, segítésére vonatkozó tervek.
VII.A támogatás területei, támogatandó tevékenységek köre:
 
  • Személyi kiadások[1] (beválogató/azonosító munka segítése/végzése, foglalkozások vezetése, monitoring vizsgálatok, esetmegbeszélések, a foglalkozások tematikájának kidolgozása/összeállítása, műhelyvezetők, táborvezetők, táboroztató nevelők, programvezetők, szabadidő-szervezők honorálására).
  • Szolgáltatások költsége (pl. tanulók, szakemberek utazása, táborba történő utaztatás, szakemberek/előadók díjazása, nyári táborok esetében a tehetséggondozó műhely programjához kapcsolódó szabadidős tevékenységek megvalósítása, múzeumbelépők, strandbelépők, bérleti díjak, stb.)
  • A pályázó által igénybevett szolgáltatás (pl. egyéni tanácsadás, tanulók pszichológiai vizsgálata/mérése a program befejezését követően, terembérleti díjhoz hozzájárulás, stb.)
  • Dologi kiadások, amelyek a foglalkozások megtartását, a tábori program megvalósítását garantálják:
Ø      A foglalkozásokhoz, szabadidős tevékenységekhez szükséges anyagok vásárlása
Ø      A foglalkozások, szabadidős tevékenységekhez megtartásához szükséges kis értékű tárgyi eszközök beszerzése, melyek értéke egyenként nem haladhatja meg ÁFA-val együtt a 100 ezer forintot.
Ø      Fejlesztő játékok, eszközök vásárlása.
Ø      A tervezett program megvalósításához szükséges anyagköltségek.
Ø      Tábor esetén étkezés és szállásköltségekhez való hozzájárulás.
 
A Pályázat kiírója támogatja továbbá az olyan kiadásokat is, amelyek hitelt érdemlően szorosan a pályázati programhoz kapcsolódnak.
 
Azok a műhelyek, amelyek az NTP-OKA II., III., II-1, XI-1 pályázatokban kaptak támogatást, ugyanazzal a projekttel (tanulók körével) nem pályázhatnak.
 
VIII.Pénzügyi feltételek
 

Tehetségsegítő programok (nyári tábor nélkül)
30 órás programmal 300.000.-Ft
 
30 órás programmal 400.000.- Ft
Amennyiben a pályázó maga is tehetségpont
500. 000.-Ft
 
Legalább 5 napos Tehetségtábor plusz költségére
300.000 Ft
 
500.000 Ft
Amennyiben a pályázó maga is tehetségpont
600.000.-Ft

 
·        A támogatás vissza nem térítendő pénzbeli támogatás, amelyet előfinanszírozással, tételes utólagos elszámolás mellett nyújt a közalapítvány.
·        A támogatás összege a pályázat elszámolható összes költségének 100%-a, önrész nem szükséges.
·        A pályázatban csak a támogatási időszakot terhelő költségekre vonatkozó számlák számolhatók el!
·        A támogatás bruttó összeg, az ÁFA-t tartalmazza.
 
 
·        Hiánytalanul kitöltött, vezető, képviselő által aláírt, lepecsételt pályázati adatlap (megadott formátum).
·        A költségvetési táblázat hiánytalan, részletes kitöltése értelmezhető szöveges magyarázattal (megadott formátum).
·        Pályázati Program a VI. pontban leírtak szerint az alábbi címekkel:
1.      Pályázó szervezet tehetséggondozó munkájának bemutatása
2.      A tehetséggondozó műhely tehetségazonosító munkája, módszertana
3.      A tehetséggondozó munkába bevonni kívánt tanulók összefogó jellemzése
4.      A tehetséggondozó műhely 30 órás programja
5.      A tehetséggondozó nyári tábor programja, a tábor helyszínének, körülményeinek bemutatása (amennyiben pályáznak rá)
6.      A tehetséggondozást végző szakemberek bemutatása
7.      A várható eredmények, azok mérésének leírása
8.      A tehetségműhely munkájának, eredményeinek kommunikálására, annak publikálására készített terv.
9.      A fenntarthatóságra, a műhelyben résztvevők további követésére, segítésére vonatkozó tervek
·        A tehetségműhely munkaterve
·        A pályázó és a tehetségsegítő szervezet (tehetségpont) együttműködésének leírása, mindkét fél által aláírtan
·        A tehetséggondozást végző szakemberek önéletrajza
·        A pályázó szervezet alapító okiratának fénymásolata, a vezető aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
·        A pályázó szervezet aláírási címpéldányának fénymásolata, a vezető aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
·        Nem költségvetési szerv esetén a pályázó szervezet bírósági bejegyzésének fénymásolata, a vezető aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
·        (Amennyiben van) az együttműködő szervezet alapító okiratának fénymásolata, a vezető aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
·        (Amennyiben van) az együttműködő szervezet aláírási címpéldányának fénymásolata, a vezetők aláírásával, pecsétjével hitelesítve.
·        Pályázati díj befizetését igazoló átutalási bizonylat másolata.
 
(postai bélyegző végső dátuma)
XII.      A pályázatok megvalósításának ideje: 2011. január 1. – 2011. augusztus 31.
XIII.      A pályázatok elbírálásának szempontjai:
Azok a programok, amelyek során az érintett gyermekek/fiatalok tehetséggondozó tevékenységének eredményei a többségi társadalom tagjai számára is bemutatásra, demonstrálása kerülnek (kiállítás, koncert, sajtó stb.).
XV.      Pályázat érvénytelen, elutasítható, illetve formai hibásnak minősül:
  • Nem felel meg a pályázati kiírásnak.
  • A pályázat során hamis adatot közölnek.
  • Határidő után kerül benyújtásra.
  • Az adatlap kitöltése hiányos.
  • Mellékletek hiányoznak.
  • A pályázónak lejárt határidejű köztartozása van.
  • A pályázó már lejárt határidejű korábbi pályázati elszámolási kötelezettségét nem teljesítette.
 
XVI.      Pályázati díj
 
A pályázónak pályázati díjat kell fizetnie az Oktatásért Közalapítvány Magyar Államkincstárnál vezetett számlaszámra történő befizetéssel, száma: 10032000-00288602-00000024. A pályázati díj 8000 Ft.
Kérjük, az átutalás megjegyzés rovatában tüntessék fel a pályázat kódszámát (NTP-OKA-XVII.).
 
A pályázati díj teljesítését igazoló bankszámlakivonat másolatát csatolni kell a pályázati adatlaphoz. A pályázati díj befizetéséről a közalapítvány utólag számlát küld az adatlapon megadott névre, címre.
 
XVII.      Pályázat benyújtásának módja, helye:
 
A pályázatot kizárólag postai úton, magyar nyelven, 1 eredeti és 2 másolati példányban, példányonként összefűzve kell egy borítékban benyújtani az alábbi címre:
 
Oktatásért Közalapítvány
Budapest
Rumbach Sebestyén utca 19-21.
1075
Személyes benyújtásra nincs lehetőség!
 
Kérjük, a borítékon tüntessék fel: NTP-OKA-XVII „Tehetségsegítés és tehetséggondozás a gyermekvédelmi szakellátásban”



1.      sz. melléklet
 
 
 
Fogalomtár
 
 
Tehetség fogalma, fajtái
 
A tehetséget leíró teóriákból sokféle látott napvilágot, ma legáltalánosabban hazánkban a Renzulli- Mönks féle az elfogadott. Ez a modell a tehetségnek az alábbi összetevőit  emeli ki:
·        Átlag feletti általános képességek,
·        Átlagot meghaladó speciális képességek,
·        Kreativitás,
·        Feladat iránti elkötelezettség.
Az átlag feletti általános képességek közé tartozik például a magas szintű elvont gondolkodás, fejlett anyanyelvi képességek, jó memória, hatékony információ feldolgozási stratégiák stb. Ezek szerepe természetesen más és más az egyes speciális tehetség-területeken.
A speciális képességek adják meg a jellegzetességét a tehetségnek. Ezekből sokféle van, a Gardner-féle csoportosítás általánosan elfogadott. Eszerint a következő képességcsoport különíthető el: logikai-matematikai, természeti, nyelvi, testi-kinesztetikus térbeli-vizuális, zenei, interperszonális, intraperszonális. Ezek a speciális tehetségfejlesztéshez kiindulási alapként szolgálnak.
 
 
Tehetségműhely
Olyan szervezett keretekben működő, a tehetséggondozás témában felkészült szakember-szakemberek irányításával szerveződő csoport.,amely képes legalább egy területen az általa kialakított, vagy átvett eljárás alapján, a választott célcsoport sajátosságait figyelembe vevő tehetségsegítő programot kidolgozni és azt eredményesen megvalósítani.
A műhelynek rendelkeznie kell a program eredményeit mérő eljárással.
A műhelyek szervezeti hovatartozás szerint lehetnek a Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsnál regisztrált, akkreditált Tehetségpontok keretében,vagy más szervezeti keretben működők.
 
Tehetségműhely kritériumai
a)      Szervezett keretekben működik (van programja, foglalkozásait rendszeresen megtartja), (személyi, tárgyi dologi) feltételi adottak a működéshez, vagy jelen pályázat folytán kívánja a tárgyi feltételek megteremteni. Dokumentálja a foglalkozásait, van tematikája.
b)      Rendelkezik a tehetséggondozó programban való beválogatás (tehetség felismerés) módszerével.
c)      Adott területen foglalkozik fejlesztéssel, melynek része a személyiségfejlesztés is.
d)      Képes a program kidolgozására/adaptálására és megvalósítására.
e)      Rendelkezik a program eredményességét mérő módszerekkel és ezeket alkalmazza.
Bővebb információ szerezhető a nemzeti tehetségprogram HON lapjáról a letölthető fogalomtár kiadványból (Balogh László – Mező Ferenc: Fogalomtár a tehetségpontok számára)



  1. sz. melléklet

 

 
 
 
A jó pályázat kritériumai
 
1.        A pályázati kiírásnak megfelelő céllal készült;
2.        Jó, érdekes alapötletre épül;
3.        Kellően átgondolt, szakmai alapvetése hibátlan;
4.        Az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását tükrözi;
5.        Megfelelően kidolgozott, érthető, logikusan felépített;
6.        Figyelembe veszi a kiválasztott tehetségígéretek ismérveit, korát, érdeklődési körét;
7.        Komplex módon fejleszti a kiválasztott tehetségígéretek személyiségét;
8.        A várható eredmények és a program célkitűzései összhangban vannak;
9.        A költségvetés a program céljainak megvalósítását tükrözi.
 



[1] Személyi kiadásoknál figyelembe kell venni a 292/2009 (XII.19)-es Kormány rendelet 97.§ (6) bekezdését: „A költségvetési szerv állományába tartozó személy részére megbízási díj vagy más szerződés alapján díjazás munkakörébe tartozó, munkaköri leírása szerint számára előírható feladatra nem fizethető. (…)” Eszerint amennyiben a pályázó szerv költségvetési szerv, a nála alkalmazásban álló személy részére ezt figyelembe véve lehet megbízási díjat tervezni.
CsatolmányMéret
NTP-OKA_XVII_palyazati_adatlap.doc.doc121.5 KB
NTP-OKA-XVII_koltsegvetes.xls31.5 KB
NTP-OKA_XVII_palyazati_kiiras.doc112 KB