Tisztelt Pályázók!
Az NTP-OKA-X „Tanulmányi, tehetséggondozó versenyek támogatása a 201/2011. tanévre” című pályázatra 206 db pályázat érkezett be, mintegy 213.148.615 Ft támogatási igénnyel.
A rendelkezésre álló forrás viszont csupán 40.000.000 Ft.
A jelentős túlpályázás miatt a pályázatokat a legtöbb esetben csak résztámogatásban tudjuk részesíteni, annak ellenére, hogy az Alkuratóriumnak a tervezett 40.000.000 Ft-ot további 8.810.000 Ft-tal sikerült kiegészíteni.
Az Alkuratórium döntésének meghozatalakor törekedett arra, hogy különböző műveltségi területek versenyei arányosan képviseltessék magukat a 2010/2011. tanévben.
Az Alkuratórium 101 pályázatot támogat anyagilag és szakmailag egyaránt és 20 pályázatot részesít csak szakmai támogatásban. Ezeket a pályázatokat tartalmazza a lenti két táblázat.
A Közalapítvány azokkal az intézményekkel köt szerződést, amelyek vezetői írásban nyilatkoznak, hogy az Alkuratórium által megítélt forrásból meg tudják-e valósítani a korábban benyújtott pályázati programot.
Nyilatkozatot a következőkben általunk küldött hivatalos értesítőre válaszként, postafordultával megküldeni szíveskedjenek majd.
(A nyilatkozatok formanyomtatványai letölthetők az oldal aljáról.)
Figyelem! Új nyilatkozati forma került fel! (2010. 08. 25.) Ezt kérjük kitölteni!
Anyagi támogatás
| Kódszám | Pályázó neve | A verseny megnevezése | Támogatási Összeg |
| NTP-OKA-X-001 | Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézete | Jedlik Ányos országos fizikaverseny | 700 000 Ft |
| NTP-OKA-X-004 | Magyar Természettudományi Társulat | Herman Ottó Országos Biológia Verseny | 700 000 Ft |
| NTP-OKA-X-005 | Magyar Természettudományi Társulat | Teleki Pál Országos Földrajz- Földtan Verseny | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-006 | Magyar Természettudományi Társulat | Hevesy György Országos Kémia Verseny | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-007 | Civitas Egyesület | "Polgár az Európai Demokráciában" országos tanulmányi verseny | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-008 | Civitas Egyesület | Civil Kezdeményezések Programja projektverseny az állampolgári aktivitásért | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-009 | Neumann János Számítógép- tudományi Társaság | Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Verseny | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-010 | Neumann János Számítógép- tudományi Társaság | Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Verseny | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-011 | Munkácsy Mihály Gimnázium és Szakközépiskola | Lóczy Lajos Országos Középiskolai Földrajzi Tanulmányi Verseny | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-012 | ELFT Általános Iskolai Oktatási Szakcsoport | Öveges József Fizikaverseny | 1 000 000 Ft |
| NTP-OKA-X-013 | "Jelenben a jövőnkért" Egyesület | "Nekem szülőhazám …" komplex tanulmányi verseny | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-016 | Lehel Vezér Gimnázium | ENDERU- idegen nyelvi verseny középiskolásoknak | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-019 | MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány | Matematika pontverseny 8-9-10-11-12. évfolyamosoknak a KöMaL-ban | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-020 | Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium | Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny | 600 000 Ft |
| NTP-OKA-X-022 | Mozaik Kiadó és Oktatási Stúdió Kft. | Mozaik Országos Internetes Földrajz Verseny | 100 000 Ft |
| NTP-OKA-X-026 | Mozaik Kiadó és Oktatási Stúdió Kft. | Mozaik Országos Internetes Történelem Verseny | 150 000 Ft |
| NTP-OKA-X-027 | Mozaik Kiadó és Oktatási Stúdió Kft. | Mozaik Országos Internetes Élő idegen nyelv Verseny | 100 000 Ft |
| NTP-OKA-X-028 | Bolyai János Matematikai Társulat | Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny | 1 000 000 Ft |
| NTP-OKA-X-029 | Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetségápoló Alapítvány | Vermes Miklós Nemzetközi Fizikaverseny | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-030 | Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetségápoló Alapítvány | Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny | 1 000 000 Ft |
| NTP-OKA-X-032 | MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány | Számítástechnika, informatika pontverseny 8-9-10-11-12. évfolyamosoknak a KöMaL-ban | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-033 | MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány | Fizika pontverseny 8-9-10-11-12. évfolyamosoknak a KöMaL-ban | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-035 | Bp. Főv. X. ker. Kőbányai Önk. Bem József Általános Iskola | Balogh János Országos Környezet- és Egészségvédelmi Csapatverseny | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-036 | Ókortudományi Társaság | Ábel Jenő Országos Latin Tanulmányi Verseny | 600 000 Ft |
| NTP-OKA-X-039 | KŐRIS Környezeti Nevelési Versenyszervezési Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. | Sajó Károly Kárpát-medencei Környezetvédelmi Csapatverseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-040 | Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet | "Tiszán innen- Dunán túl" Országos Népdaléneklési Minősítő Verseny (7-8., 9-10. évfolyam) | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-042 | Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium | Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-044 | Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Diákotthon | Országos angol nyelvi verseny | 1 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-045 | Bókay Árpád Általános Iskola | Bókay Árpád Országos Biológiaverseny | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-047 | Hétvezér Általános Iskola | Varga Tamás Matematikaverseny | 1 000 000 Ft |
| NTP-OKA-X-048 | Infokapu Alapítvány | FIRSTEP KUPA számítástechnikai verseny | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-049 | Jász- Nagykun- Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet, Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat | Országos Német nyelvi verseny 7-8. osztályosoknak | 1 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-056 | Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet | Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-057 | Nyugat- magyarországi Egyetem | Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny | 1 000 000 Ft |
| NTP-OKA-X-058 | Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakképző Iskola | Országos középiskolai illemtani csapatverseny | 700 000 Ft |
| NTP-OKA-X-060 | Technikatanárok Országos Egyesülete | Országos Életvitel és Gyakorlati Ismeretek Verseny | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-061 | Technikatanárok Országos Egyesülete | Országos Technika Verseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-062 | Petőfi Sándor Gimnázium (PSG)- Petőfi Sándor Lengyel Gimnázium (PLG) | Két ország élén- Báthory István élete és kora | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-063 | Apáczai Kiadó Kft. | Apáczai Csere János Tehetségkutató Komplex Természettudományi Tanulmányi Verseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-064 | Veress Ferenc Szakképző Iskola | DIA-MOND III. Kompetenciára épülő értékközvetítő műveltségi csapatverseny | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-066 | Erdey- Grúz Tibor vegyipari és Környezetvédelmi Szakközépiskola | Disputa vitaverseny | 350 000 Ft |
| NTP-OKA-X-067 | Földes Ferenc Gimnázium (29379) | Dr. Árokszállásy Zoltán biológia- környezetvédelmi verseny | 700 000 Ft |
| NTP-OKA-X-068 | Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Országos Általános Iskolai Francia Nyelvi Tanulmányi Verseny | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-069 | Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet | "Olvass velünk!" | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-070 | Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület | Magyarország az én hazám- komplex honismereti verseny | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-071 | Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége | "Látószög"- Roma Kulturális és Műveltségi Verseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-073 | Benedek Elek Általános Iskola | Történelem és Komplex Műveltségi Vetélkedő | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-074 | Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. /Suliszerviz Pedagógiai Intézet/ | Országos szakiskolai közismereti tanulmányi verseny- Matematika- Fizika | 700 000 Ft |
| NTP-OKA-X-075 | Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. /Suliszerviz Pedagógiai Intézet/ | Országos szakiskolai közismereti tanulmányi verseny- Irodalom- Magyar nyelv és helyesírás | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-076 | E- misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület | IX. Zöld Szemfüles Természetismereti Vetélkedő | 600 000 Ft |
| NTP-OKA-X-077 | "Tabula Rasa" Pedagógiai Közhasznú Alapítvány | "Beccaria nyomában" | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-081 | Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet | Katolikus Iskolák Dugonics András Matematika Versenye | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-082 | Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet | Az anekdota hagyománya a magyar irodalomban | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-083 | Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet | Károly Ireneusz Fizika Tanulmányi Verseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-084 | Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet | Katolikus Iskolák VII. Országos Takáts Sándor Történelmi Versenye Takáts Sándor SchP történész emlékére | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-085 | Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium | Avram Hershko Országos Természettudományi Verseny | 150 000 Ft |
| NTP-OKA-X-086 | Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Alapítvány | Curie Kémia Emlékverseny | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-087 | Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Alapítvány | Curie Környezetvédelmi Emlékverseny | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-088 | Szegedi Tudományegyetem Kísérleti Fizika Tanszék | Játsszunk fizikát! (Kísérletes diákverseny) | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-091 | Természet és Környezetvédők Solti Egyesülete- Teleki Sándor Oktatóközpont | Lehoczky János Komplex Környezeti Emlékverseny a Kárpát- medencében | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-092 | Magyar Nyelvtudományi Társaság | Simonyi Zsigmond Kápát- medencei helyesírási verseny | 1 450 000 Ft |
| NTP-OKA-X-094 | Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. /Suliszerviz Pedagógiai Intézet/ | Országos szakiskolai közismereti tanulmányi verseny- Történelem tantárgy | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-095 | Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. /Suliszerviz Pedagógiai Intézet/ | Országos szakiskolai közismereti tanulmányi verseny- Számítástechnika | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-096 | Gárdonyi Géza Általános Iskola és Óvoda | Országos Logikaverseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-098 | TIT Kossuth Klub Egyesület | "Ember- Föld- Világegyetem"- VI. Kárpát- medencei komplex természettudományi csapatverseny (KKTV) | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-099 | Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium | XV. Tornyai Sándor Országos Fizika Feladatmegoldó Verseny | 100 000 Ft |
| NTP-OKA-X-100 | Györffy István Általános Iskola | Avram Hershko Országos Természettudományi Verseny | 150 000 Ft |
| NTP-OKA-X-101 | Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézménye | "A mi világunk" országos természettudományi verseny | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-102 | Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület | Örökségünk '48 történelem és állampolgári vetélkedő | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-112 | Szilárd Leó Tehetséggondozó Alapítvány | XIV. Országos Szilárd Leó fizikaverseny | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-118 | TIT Stúdió Egyesület | Bugát Pál XXVIII. Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedő | 1 000 000 Ft |
| NTP-OKA-X-120 | Mikes Kelemen Felnőtt és Ifjúsági Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola | Matematika a hétköznapokban különös tekintettel a mindennapos környezetvédelemi gyakorlatra | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-121 | Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola | "NYEK-enj velünk!" Országos szakközépiskolai angol nyelvi csapatverseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-122 | Budai Rajziskola- Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakközépiskola | Személyes üzenetek - rajzos jegyzetek önmagukról, másokról és közvetlen környezetükről | 350 000 Ft |
| NTP-OKA-X-128 | PEDNET Pedagógiai-szakmai Szolgáltató Intézet | Tudatos fogyasztással a takarékos iskolákért - Komplex tanulmányi, tehetséggondozó verseny, energia témakörben | 150 000 Ft |
| NTP-OKA-X-130 | Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete | Kozma László IX. Országos Informatika Alkalmazói Tanulmányi Vereseny | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-131 | Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ | VI. Apáczai Matematikaverseny | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-135 | Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete | Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-136 | Magyar Innovációs Szövetség | Tehetséges vagy? Országos természettudományos középiskolai verseny | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-137 | Eötvös József Gimnázium és Kollégium | Országos spanyol nyelvű vers- és prózamondó verseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-140 | Theatrum Scholae Alapítvány | Országos Dráma Tanulmányi Verseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-150 | Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet | Katolikus Iskolák Komplex Természetismeret Versenye | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-151 | Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet | Katolikus iskolák tanulmányi versenye katolikus hittan tantárgyból | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-163 | Nyugat- magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ | 7-8. évfolyamos tanulók Országos történelem tanulmányi versenye | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-164 | Nyugat- magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ | Savaria országos történelem tanulmányi verseny | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-165 | Eötvös József Gimnázium és Kollégium | Öveges József Emlékverseny | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-166 | Eötvös József Gimnázium és Kollégium | XVIII. Arany János Irodalmi Verseny | 700 000 Ft |
| NTP-OKA-X-168 | Avasi Gimnázium | Less Nándor Országos Földrajzverseny | 600 000 Ft |
| NTP-OKA-X-177 | Bibó István Gimnázium | Dr. Szabó Miklós országos szövegértési verseny | 210 000 Ft |
| NTP-OKA-X-178 | Kutató Diákokért Alapítvány | Tudományos Diákkörök XI. Országos Konferenciája (TUDOK 2011.) | 800 000 Ft |
| NTP-OKA-X-179 | Eötvös Loránd Tudományegyetem | Eötvös József Országos Középiskolai Szónokverseny | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-180 | Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium | Országos Angol Nyelvi Verseny 9-10. osztályos tanulók számára | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-184 | Kecskeméti Főiskola | III.Mobilrobot programozó országos csapatverseny | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-187 | Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület | SZAKE-ART(C)- komplex önfejlesztő program | 400 000 Ft |
| NTP-OKA-X-189 | Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület | Európa- komplex állampolgári ismeretek verseny | 500 000 Ft |
| NTP-OKA-X-192 | Kisnánai Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda | Kalandozó történelmi vetélkedő Mátyástól-Mohácsiig | 150 000 Ft |
| NTP-OKA-X-199 | Csitáry Emil Művészeti Műhely Alapfokú Művészetoktatási Intézmény | Országos Komplex Ének- zenei Műveltségi Verseny | 200 000 Ft |
| NTP-OKA-X-200 | Magyar Kémikusok Egyesülete | XLIII Irinyi János Középiskolai Kémia Verseny | 1 000 000 Ft |
| NTP-OKA-X-201 | FVM Dunántúli Agrár- szakképző Központ, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakközépiskola és Kollégium | "Zöld út a jövőbe" | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-204 | Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége | "Látószög"- Roma Kulturális és Műveltségi Verseny | 300 000 Ft |
| NTP-OKA-X-206 | Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium | X. Cultura Nostra Kárpát-medencei Történelmi Vetélkedő | 400 000 Ft |
Szakmai támogatás
| Kódszám | Pályázó neve | A verseny megnevezése | Támogatás |
| NTP-OKA-X-002 | Összedolgozási Képesség Fejlesztéséért Alapítvány | Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-003 | Összedolgozási Képesség Fejlesztéséért Alapítvány | Bolyai Matematika Csapatverseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-023 | Mozaik Kiadó és Oktatási Stúdió Kft. | Mozaik Országos Internetes Ember és természet Verseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-024 | Mozaik Kiadó és Oktatási Stúdió Kft. | Mozaik Országos Internetes Matematika Verseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-025 | Mozaik Kiadó és Oktatási Stúdió Kft. | Mozaik Országos Internetes Anyanyelv és irodalom Verseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-034 | Apáczai Csere János Általános Művelődési Központ | Könyvmoly Idegen Nyelvi Olvasóverseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-041 | Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány | Zrínyi Ilona Matematikaverseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-043 | Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium | Bereznai Gyula Országos Matematikai Emlékverseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-050 | Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma és Diákotthona | Református Iskolák XIX. Országos Matematikaversenye | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-053 | Matematikában Tehetséges Gyermekekért Alapítvány | Gordiusz Matematika verseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-072 | Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény | Múltidéző vetélkedő 2010- A kultúra születése | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-089 | TIT Jurányi Lajos Egyesülete | TIT Országos Német Nyelvi Verseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-093 | Hajdú- Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Intézet | Diószegi Sámuel Országos Környezet- és Természetismereti Verseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-127 | Hatvani Középiskola, Szakiskola és Kollégium | "Mit ránk hagytak a századok…" - a magyar művelődéstörténet korszakai "Dicső híre- neve fennmaradt örökre" - Magyarország története 1301-1490 között | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-129 | Junior Achievement Magyarország Oktatási, Vállalkozásszervezési Alapítvány | Diákvállalkozások Országos Versenye | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-148 | Utolsó Padban Egyesület | "Homlokon két aranypánt van…" című Magyar nyelvű, cigány tárgyú vers - és prózamondó verseny az általános iskolák 7-8., valamint a szakiskolák, középiskolák 9-10. osztályos tanulói számára | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-160 | Curie Tehetséggondozó és Oktatásfejlesztő Alapítvány | Curie Matematika Emlékverseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-170 | Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium | A Víz- nemcsak H2O | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-176 | ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola | Trefort Ágoston számítógépes kísérleti fizika verseny | szakmai támogatás |
| NTP-OKA-X-202 | TIT Jurányi Lajos Egyesülete | TIT Országos Angol Nyelvi Verseny | szakmai támogatás |
| Csatolmány | Méret |
|---|---|
| NTP-OKA-X_nyertes_lista_szakmai_tamogatas.xls | 29.5 KB |
| NTP-OKA-X_nyertes_lista_anyagi_tamogatas.xls | 49.5 KB |
| Nyilatkozat NTP-OKA-X-palyazati_program_megvalosítasarol.doc | 28 KB |

