KollOKA VIII. számú
Pályázat célja: A legtehetségesebb kollégiumi produkciók kiválasztása "Ki Mit Tud?" szerű verseny folyamán.
Pályázók köre: Belföldi székhelyű közoktatási kollégiumok (önállók és iskolával egybeszervezettek egyaránt).
A pályázat leírása: A pályázat keretén belül regionális (statisztikai régióknak megfelelően) rendezvény, vagy rendezvény sorozat szervezésének és lebonyolításának költségeit támogatja a kuratórium. A rendezvény(ek) célja kell, hogy legyen, hogy a régióban található közoktatási kollégiumok legtehetségesebb produkciói megméressenek egy regionális szintű "Ki Mit Tud?" verseny keretén belül. A kuratórium tervei szerint a győztes produkciók későbbiekben részt vennének egy országos versenyen is. Ennek megfelelően lehetőség van megyei elődöntök, majd egy regionális döntő szervezésére, lebonyolítására. A szervezésbe és lebonyolításba a Pályázó más kollégiumokat is bevonhat. A "Ki Mit Tud?" versenyen szerepelhetnek sport és kulturális produkciók is, de javasoljuk a kategóriákat úgy optimalizálni, hogy azok minél több kollégiumot érintsenek.
Pályázható maximális összeg: régiónként 2.240.000,- Ft.
A pályázat kiírásának ideje: 2007. április 16.
A pályázat postára adási határideje: 2007. szeptember 15.
A pályázat megvalósításának határideje: 2008. február 28.
Az elbírálás során előnyt élvezhet az, aki akár saját erőből, akár a fenntartó önkormányzat, vagy szponzorok segítsége által önerőt mutat fel.
- A pályázati adatlapot hiánytalanul kitöltve, aláírva, lepecsételve (megadott formátum),
- az elődöntő(k), rendezvény(ek), vagy verseny(ek), részletes programját (kitérve a kategóriákra),
- a költségvetési táblázatot (megadott melléklet),
- a rendezvény, vagy verseny marketing tervét néhány mondatban (milyen módon kívánja meghirdetni, népszerűsíteni a versenyt),
- a szervezésben résztvevő más kollégiumok nyilatkozatát (megadott melléklet).
- a rendezvény tervezett időpontja(i), pontos programja,
- milyen külső szakmai segítséget terveznek bevonni a szervezésbe, lebonyolításba,
- hány kollégiumot és hány diákot mozgósítana,
- a tervezett rendezvény pontos helyszíne, annak leírása,
- ehhez kapcsolódó körülmények biztosítása hogyan valósulna meg (résztvevők utaztatása, elszállásolása, étkeztetése, stb.).
- a szakmai résszel összhangban kell lennie, annak különböző részeinek tervezett költségeit tüntetve fel,
- a pénzügyi részben ki kell térni arra, hogy a különböző tervezett kiadásokat milyen módon, milyen jogviszonyon keresztül kívánja a pályázó bonyolítani (pl.: munkaviszony, egyszeri megbízás, stb.),
- a rendezvény költségére az alkuratórium nem ad meg keretösszeget, de a tervezett kiadásoknak reálisnak kell lennie,
- a megadott melléklet "megjegyzés" rublikájába kérünk minden szöveges kiegészítőt beírni, a táblázat terjedelmében változtatható!
Az alábbi kiadásokra lehet pályázni: külső helyszínen terembérlet, versenyzők útiköltsége, szállásköltsége, étkezési költsége, bírók és zsűri tagok díja, nyertesek jutalma, stb. Ettől a kuratórium döntése a pályázatot megismerve eltérhet.
3) A marketing terv követelménye:
- a tervezett rendezvény ismertetésének, marketingjének mikéntje,
- milyen kommunikációs eszközöket kíván a pályázó bevonni,
- hány kollégiumot céloz meg a marketing.
- ha 60 napot meghaladó, lejárt esedékességű adó- vagy adók módjára behajtható köztartozással rendelkezik;
- ha a pályázat benyújtását megelőző két naptári éven belül munkavállalók bejelentése nélkül vagy munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatása miatt jogerősen bírság megfizetési kötelezettsége keletkezett;
- ha a Pályázó az előző pályázati kötelezettségeit nem teljesítette.
Esetleges pályázati támogatás esetén a program megvalósulását fényképpel, vagy digitális videó anyaggal kérjük dokumentálni.
A pályázat benyújtásának módja, helye:

