PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
az
Oktatásért Közalapítvány
Közoktatási Alkuratóriumának
"Magyarországi, nappali rendszerű képzést folytató szakiskolák vagy szakiskolai feladatellátási hellyel rendelkező szakközépiskolák
interneten való megjelenésének támogatása"
című pályázatához
Kódszám:
közOKA-XV.
2008
Közoktatási Alkuratórium
A pályázati program az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Munkaerőpiaci Alap támogatásából valósul meg
A. A TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS
A1. Alapvető cél
Az Oktatásért Közalapítvány feladata - többek között - a közoktatási innovációk eredményeinek terjesztése. Ezeknek a feladatoknak a megvalósításában a Közalapítvány fontos szerepet szán a magyarországi szakképző intézmények (szakiskolák, szakiskolai feladatellátási hellyel rendelkező szakközépiskolák) lehetőségeit növelő, az oktatott szakma ismertségét segítő tevékenységek támogatásának, amelyek a szakképző intézmények megismerhetőségét és kommunikációját segítik, továbbá a helyi szinten rendelkezésre álló információkat, tudás- és segédanyagokat, kiadványokat széles körben hozzáférhetővé teszik az internet adta elektronikus tájékoztatás eszközeivel.
A2. A pályázat célja
Fentiek alapján a pályázat célja új intézményi honlap tervezése, kialakítása, működtetésének beindítása vagy meglévő intézményi honlap fejlesztése.
A3. Rendelkezésre álló forrás
Jelen pályázat meghirdetésekor a rendelkezésre álló forrás 26.500.000 forint.
B. A PÁLYÁZÓK KÖRE
Pályázhatnak nappali rendszerű képzést folytató szakképző intézmények közül a szakiskolák vagy szakiskolai feladatellátási hellyel rendelkező szakközépiskolák.
C. A PÁLYÁZAT TARTALMA
C1. Támogatható tevékenységek és kiadások köre
- új honlap tervezése, kialakítása, működtetésének beindítása vagy
- meglévő honlap fejlesztése, bővítése.
A támogatásból kizárólag a honlap tervezésével, fejlesztésével, beüzemelésével kapcsolatos költségek számolhatók el (megbízási díj, személyi költségek).
A honlap készítésébe, fejlesztésébe bevonhatók diákok, pedagógusok, külső megbízottak is.
C2. Nem támogatható tevékenységek köre
A honlap működésével kapcsolatos további, rendszeres kiadások, valamint hardver-beruházás nem támogatható jelen pályázati forrásból.
D. Pénzügyi feltételek
D1. Támogatás formája
Az elnyert forrás a pályázó 2008. május 2. és 2008. október 30. között megvalósuló, az C1. pontban részletezett tartalmú tevékenységek gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújtott vissza nem térítendő, előfinanszírozó támogatás.
D2. Támogatás mértéke
A támogatás összege a pályázat elszámolható összes költségének 100%-a, önrész nem szükséges.
D3. Támogatás összege
Jelen pályázati felhívás keretében az elnyerhető támogatás mértéke maximum 500.000 Ft.
E. Adminisztratív információk
E1.A pályázatok benyújtásának módja, helye és határideje:
E1.1. A benyújtott pályázati dokumentációnak tartalmaznia kell:
A pályázat magyar nyelven, kizárólag az Oktatásért Közalapítvány Közoktatási Alkuratóriuma által erre a pályázati célra és fordulóra kiadott pályázati adatlapon nyújtható be. Az adatlap sem tartalmában, sem formájában nem változtatható. A pályázati dokumentációt a pályázati kiírásban közölteknek megfelelően hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatvány minden kérdésére választ adva és az egyéb előírt dokumentumok becsatolásával kell benyújtani. Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti-, ünnep- vagy szabadnap, a határidő csak az azt követő legközelebbi munkanapon jár le.
A pályázónak pályázati díjat kell fizetnie az Oktatásért Közalapítvány Magyar Államkincstárnál vezetett számlaszámra történő befizetéssel, száma: 10032000-00288602-00000017. A pályázati díj 5000 Ft. (Kérjük, az átutalás megjegyzés rovatába tüntessék fel: közOKA XV. pályázati díj!) A pályázati díj teljesítését igazoló bankszámlakivonat másolatát csatolni kell a pályázati adatlaphoz.
E1.2.A pályázathoz csatolni kell:
- a pályázati adatlapot;
- a pályázó szervezet létezését igazoló alapító okirat másolatát az intézmény vezetője által hitelesítve (pecsét és aláírás);
- a pályázati díj befizetését igazoló bankszámlakivonat másolatát.
E1.3.A pályázatban be kell mutatni
- a szervezet jelenlegi helyzetét, működő honlapját (amennyiben van);
- a pályázat keretében tervezett lépéseket, beruházásokat, azok időbeli ütemezését; a várt eredményeket;
- a fejlesztés eredményének hozzáférhetőségét;
- a részletes költségvetést, annak indoklását.
Fontos! Postán beküldött pályázatok és dokumentumok esetén az elbíráláskor a postai bélyegző dátumát vesszük figyelembe! Határidőn túl, illetve hiányosan érkező pályázatokat nem áll módunkban elfogadni!
Beadási határidő: 2008. március 14.
A pályázatot az alábbi postacímre kell elküldeni:
Oktatásért Közalapítvány
Közoktatási Alkuratórium
1054 Budapest, Báthori u. 10. 604. sz.
vagy személyesen leadni legkésőbb a beadási határidő napján 16.00 óráig ugyanezen címen.
E2. A pályázat benyújtásával kapcsolatos gyakorlati tudnivalók
A pályázat mellékleteit 1 eredeti és 2 másolati, egymástól külön rendezett példányban összefűzve, zárt borítékban vagy csomagban kell benyújtani. Az eredeti példányt "eredeti" felirattal kell megjelölni, és ebben az eredeti adatlapokat kell elhelyezni. A borítékon kérjük feltüntetni a pályázó szervezet nevét, továbbá a pályázat kódszámát. (közOKA-XV.)
A pályázattal kapcsolatos további információkat a 9.00-15.00 óra között hívható 06-1-302-6522 telefonszámon, valamint az oka@hu.inter.net e-mail címen kérhetnek.
E2.1 Részletes pályázati anyag beszerzése
A pályázati kiírás és adatlap elektronikus úton letölthető a www.oktatasert.hu honlapról. A pályázati dokumentáció emellett személyesen is átvehető 9.00 és 15.00 óra között az Oktatásért Közalapítvány telephelyén.
E2.2 Az elbírálás határideje
Az elbírálás várható határideje 2008. május 2.
E2.3 Pályázók döntést követő kiértesítése
A Közoktatási Alkuratórium döntését követően az Oktatásért Közalapítvány Titkársága postai úton értesítést küld a pályázat eredményéről. A nyertes pályázók listája a Közalapítvány honlapján www.oktatasert.hu közzétételre kerülnek.
E2.4 A támogatás elszámolása és ellenőrzése
A kedvezményezettek a támogatás felhasználásáról a támogatási szerződés előírásainak megfelelően, a számlák másolatával kötelesek számot adni.
Továbbá:
- a számlák eredetijén kérjük feltüntetni: "Az OKA/közOKA-XV. pályázaton elnyert támogatásból finanszírozva. Eredetivel megegyező másolat";
- a számlamásolatokhoz összesítőt, valamint a támogatásból elkészített honlap elérhetőségét kérjük csatolni.
E2.5 Az elszámolás határideje
A pályázat elszámolásának határideje 2008. október 31.
A pályázattal kapcsolatosan információs a 061-302-6522-as telefonszámon kérhető!
Pályázati adatlap
Oktatásért Közalapítvány
Közoktatási Alkuratóriuma

