közOKA XII. - "Egy nap Budapesten" címmel kulturális szabadidős program támogatása szakiskolák részére

print email the page 

Az Oktatásért Közalapítvány Közoktatási Alkuratóriumának pályázata
közOKA-XII.
 
Egy nap Budapesten
 
Kulturális szabadidős program támogatása szakiskolák részére
 
A pályázat célja:
Közalapítványunk fontosnak tartja, hogy a fővároson kívül élő szakiskolai tanulók szabadidős program keretében ismerjék meg Budapestet, meghatározó múzeumi élménnyel gazdagodva találkozzanak művészeti alkotásokkal, bővítsék ismeretüket tudományos, ismeretterjesztő, stb. kiállításon, bemutatón szerzett élményekkel. A Közalapítvány alapvető értéknek tartja a jövő kulturált, érzékeny, múzeumba járó közönségének felnevelését.
 
Ezért a Közoktatási Alkuratórium pályázatot hirdet -a szakiskolás tanulók iskolai eredményessége érdekében- kulturális-szabadidős program támogatására. A támogatás elnyerésével az intézmények tanulói tanulmányi kirándulás keretében egy napot Budapesten tölthetnek, múzeumba látogathatnak, megismerkedhetnek a budai várral.
A pályázat során kérjük, hogy a meglátogatandó múzeum(ok) együttműködési nyilatkozata(i) is becsatolásra kerüljenek, amelynek célja, hogy lehetőség szerint a múzeum(ok)ban valamilyen foglalkozáson, élményt nyújtó programon vegyenek részt a gyerekek.
 
A pályázók köre:
Szakiskola (a teljes 9. és 10. szakiskolai évfolyamok bevonásával) vagy szakiskolai feladat ellátási hellyel rendelkező szakközépiskola a vele együttműködő múzeummal közösen.
 
Előnyt élveznek:

  • speciális szakiskolai képzést folytató intézmények,
  • a Kt. 27. §-ának (8) bekezdése szerint, a kerettanterv alapján elkészített helyi tanterv szerint szervezett felzárkóztató oktatást szervező intézmények,
  • a Kt. 28. §-ának (10) bekezdése szerint a készségfejlesztő oktatást szervező intézmények,
  • a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2.§ (2) szerint a hátrányos és ezen belül a leghátrányosabb helyzetű, valamint annak részeként a komplex programokkal segítendő legalacsonyabb komplex mutatóval rendelkező leghátrányosabb helyzetű kistérségekben működő szakiskolák.

Igényelhető támogatási összeg:
 
A program megvalósítása étkezéssel együtt: 6000 Ft/ tanuló.
 
Az utazás megszervezéséhez további kiegészítő támogatást igényelhető az alábbiak szerint:
 
A kiegészítő támogatás összege, ha a település Budapesttől

  • legfeljebb 50 kilométerre van, tanulónként 500 forint,
  • több mint 50, de legfeljebb 100 kilométerre van, tanulónként 1000 forint,
  • több mint 100 kilométerre, de legfeljebb 150 kilométerre van, tanulónként 1500 forint,
  • több mint 150 kilométerre van, tanulónként 2000 forint,
  • több mint 250 kilométerre van, tanulónként 2500 forint.

A támogatás összege így tanulónként legfeljebb 8.500 forint.
 
Amennyiben az intézmény részt kíván venni a programban, feltételek vállalásáról kell nyilatkoznia, amely nyilatkozatot a nyertes pályázók számára a szerződéssel együtt megküldjük.
 
Feltételek:

  1. Az utazást az önkormányzat hivatala vagy az érintett iskola szervezi meg lehetőleg autóbusz igénybevételével.
  2. Az érintett, az integrációs felkészítésben részt vevő osztályok valamennyi tanulójának lehetőséget biztosítanak a budapesti látogatásra és ehhez az iskolában szokásos eljárás szerint beszerzik a szülők írásbeli hozzájárulását.
  3. Az iskola gondoskodik a tanulók felügyeletét ellátó személyekről, 15 tanulónként legfeljebb 1 főről. A felügyelet ellátásába szülők is bevonhatók, de osztályonként legalább 1 pedagógust biztosítani kell.
  4. A megadott napon, a megadott időpontban kell megérkezni a kijelölt múzeumba, a várlátogatás kezdetére, illetőleg az étkezőhelyre.
  5. A tanulók részére az iskola tízórait és uzsonnát, valamint kellő mennyiségű italt, ásványvizet, gyümölcslevet vásárol.
  6. A rendelkezésre bocsátott pénzeszközökből kell fedezni a programban részt vevő tanulók valamennyi költségét ( pl: ebéd, kísérők költsége, belépő).

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  1. adatlap,
  2. a pályázó bemutatása,
  3. programleírás,
  4. a program részletes költségvetését,
  5. a programban résztvevő múzeum együttműködő nyilatkozatát

A pályázathoz rendelkezésre álló keret: 51.804.000 forint.
(Csak a keretösszeg erejéig tudunk támogatást nyújtani)
 
A pályázat beadási határideje: 2008. március 17. ( a postára adás dátuma)

  • A támogatás felhasználásának határideje: 2008.november 30.
  • Az elszámolási határideje: 2008. december 15.
  • A támogatás jellege: előfinanszírozás
    A támogatás felhasználásáról szakmai és pénzügyi beszámolót kell készíteni. A szakmai beszámoló rövid szakmai értékelés a támogatás céljának megvalósulásáról; a pénzügyi elszámolás a pályázó intézmény nevére kiállított, a felhívásban ismertetett költségre vonatkozó számlák, bizonylatok hiteles másolata.
  • A beszámolót egy példányban kérjük megküldeni az Oktatásért Közalapítvány címére (1054 Budapest, Báthory u. 10.)

A pályázat formai feltételei:

  1. A pályázatot az Oktatásért Közalapítvány címére (1054 Budapest, Báthory utca 10., 6. emelet, 603. szoba) kell benyújtani a megadott határidőre.
  2. Mellékelni kell a pontosan és teljesen kitöltött, aláírt adatlapot. Az adatlap-nyomtatvány átvehető, faxon kérhető vagy válaszborítékkal igényelhető Budapesten, az OKA titkárságán, valamint letölthető az Internetről (www.oktatasert.hu).
  3. A pályázatot egy eredeti és két másolati példányban kell benyújtani.
  4. Ha a pályázó korábban OKA v. KOMA (jogelőd) pályázaton már nyert támogatást, akkor a pályázat támogathatóságának feltétele az előző pályázati támogatások beszámolóinak lejárt határidőre történt megküldése.
  5. Két darab megcímzett, felbélyegzett A/5-ös méretű válaszborítékot kell a pályázathoz mellékelni.

A hiányosan kitöltött, válaszboríték nélküli és nem megfelelő példányszámban érkezett pályázati anyagot a Titkárság nem tudja fogadni, azokat postafordultával visszaküldi.
 
A pályázattal kapcsolatosan információs a 061-269-4480-as telefonszámon kérhető!
 
Minden pályázó értesítést kap. A nyertesek listáját nyilvánosságra hozzuk.
 
Pályázati adatlap

Tisztelt Pályázó!

A közOKA XII. „Egy nap Budapesten” című pályázatunkkal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:

  1. A Közalapítvány elfogadja az együttműködő múzeumtól a faxon megküldött és a múzeumpedagógus aláírásával ellátott nyilatkozatot is.
  2. A budapesti múzeumok kínálatáról és programjairól bővebbet megtudhat a www.museum.hu és a www.muzeumiora.hu weboldalakon.
  3. Felkérjük minden pályázónkat, hogy a meglátogatandó múzeum programjáról alaposan tájékozódjon, amihez a múzeum pedagógiáját, programját az együttműködő múzeumtól el tudja kérni.
  4. A nyertes pályázóknak tanóra keretén belül fel kell készíteniük a diákokat is a Budapesten töltött nap programjaira, különösen a múzeumlátogatásra (miért jó múzeumba menni, mit fognak ott látni, tapasztalni).
  5. Az egy napos programba a múzeumlátogatás mellett szabadidős programot is be lehet illeszteni (városnézés, kultúrtörténeti látnivalók, ismerkedés a fővárosi közlekedéssel, stb.)

Oktatásért Közalapítvány
Közoktatási Alkuratóriuma